Török Zoltán új filmmel jelentkezett a Vad Magyarország után. Legnagyobb trükkje az, hogy a Lényeget nem szájbarágósan tolja az arcunkba. Közben olyan életbevágó információkat ismerhetünk meg, mint például hogy mit csinál a svéd holló, ha egy ideges kúposfóka-borjú odahány mellé.
Megvan az Old Spice-reklám, amiben a kiképző őrmester reggel lecsutalkolja a felnőtt fia hátát Old Spice tusfürdővel, aztán a nap végén azt mondja, hogy „most pedig szagteszt!”, aztán megszaglássza a fia hónalját és bejelenti: friss és fantasztikus? Ez a sorozat pont ilyen, csak darabonként 50 percesre duzzasztva és tudatos humorizálás nélkül.
Stuart Mária hányattatott sorsú királynő utolsó napjait kétszáz éve írta meg Schiller. A Stúdió K a színpadon mutatta meg: hiába telt el ötszáz év, a lefejezés körülményei nem is lehetnének aktuálisabbak.
Magányosan esélytelen a zseni, de ha van mellette valaki, az már más. Francis Ford Coppola bukásra ítélt új filmje szerelmes levél idén elhunyt feleségéhez. És nem is rossz annyira, amennyire a híre szerint lennie kellene.
Állítólag ez az év horrorja. Ami valószínűleg túlzás, mindenesetre Nicolas Cage elég jól bebizonyítja, miért korszakos zseni.
Az egyik fivér után beszállt a buliba a másik is, Bencsik Gábor minden korábbinál keményebben osztotta ki a Petőfi-film sértődékeny producerét.
Vannak még, akik felismerik és értékelni is tudják az igazi művészetet, bárhogy hőbörögnek a dollárcseléd Gyurcsány-legények.
Semmi köze a történelmi valósághoz a valaha volt legdrágább Fidesz-filmnek, a Rákay Philip-féle, a 48-as forradalomról szóló Most vagy sohának. Sőt direkte meg is hamisítja azt. De ettől még, vagyis pont emiatt baromi jól el lehet rajta szórakozni.
Visszafogott, csendes, szomorú film Prikler Mátyás Hatalomja, semmit sem tol túl egy pillanatra sem, éppen ettől lesz erős. Meg a hangulatától és a képektől.
L. Simon László kíváncsi volt, hogy az új történelmi filmekben „megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök” ábrázolását, mindezt „fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül”.
A Kritikus kultúra címmel tartott konferencián a művészek, intézményvezetők, kutatók és filozófusok beszéltek arról, milyen a politika által leuralt kultúrában érvényesülni, hogy lehet túlélni függetlenként és hogy mi is történt a kultúrában az elmúlt 10 évben.
A glasszékesztyűs kalandregény-termelés apostola iskolás fan fictiont írt, amiben kedvére mozgatta a világpolitikai szereplőit. A legnagyobb baj mégsem a színvonallal, a néha paródiába forduló hiperrealisztikus ábrázolással van, de még nem is a gyávasággal.
Rég szerettem új magyar filmet ennyire, ahogy ezt a Magyarázat mindenre címűt most. Azért, mert szép, hiteles, vicces és drámai. És egyáltalán nem csak a NER-nek tart tükröt, sokkal többet akar és tud is ennél.
Sőt egy másik negatív kritikát is úgy idéztek, mintha pozitív lenne.
„Nem elegendő a politikának utánpótlást nyújtó versenyistállókat létrehozni, hanem még inkább segíteni kell az új és nagyszerű művek megszületését.”