Összesen több mint négyszázmillió forintról van szó. A felszámolás alatt álló cég ingatlanát közben 1,8 millió forintért sem tudták elárverezni.
A külügyminiszter nagy bánatára valószínűleg nem készpénzben kapják majd meg.
Azt üzente: szintlépés történt. Lefelé.
A biztosító az új hajtóművet állta, de a szerelés majdnem 100 millió forintjába került az adófizetőknek.
Állítólag hajtóművet kellett cserélni a nemzeti ünnepen történt baleset miatt.
Ellenzéki reakciók az 56-os forradalom orosz átkeretezésére és a magyar kormány hallgatására.
A sajtószabadságért aggódni nem kell félnetek jó lesz.
A gép madárral ütközött.
Korábban a ljubljanai képviseletet vezette.
Decemberbe kiemelt stratégiai partnerségről terveznek megállapodást kötni.
Régi ismerős ül a helyére.
900 új munkahely, 520 milliárd forint, 2 beszólás a progresszíveknek.
Cserébe Szijjártó megígérte, hogy Magyarország képviselni fogja az afrikai ország érdekeit az EU-n belül.
Ebből 27,5 milliárd forintot a Külügyminisztérium kapott.
Mert a „magyar demokrácia" a magyarokra tartozik.