Sízők egy csoportja letért a kijelölt pályáról, azután történt a szerencsétlenség.
Utoljára egy hete, október 26-án volt velük telefonos kapcsolat.
A hó alatt rekedtek, de kutyáik ugatást meghallották a közelben túrázók.
A mentést szombat éjszakára fel is kellett függeszteni.
Egy hótalpakon kiránduló csapatot és egy lavinamentést gyakorló rendőrt ragadott el a hó.
38-ra nőtt az ország keleti részén történt két lavina halálos áldozatainak száma, de nem tudni, hogy pontosan hányan rekedtek a hó alatt.
Elsodorta őket a lavina.
David Lamát, Hansjörg Auert és Jess Roskelley-t egy lavina temette maga alá .
Észak-Amerika legmagasabb hegyén szó szerint szar a helyzet.
A hegyimentők nem tudták megmenteni az életét.
A másik három holtteste a napokban került elő.
Negyedik társuk pedig eltűnt.
Hárman lelték halálukat síbalesetben Ausztriában.
A mentők mentésére érkezett mentők mentik őket.
A mentők szerint minimális volt az esélye a túlélésére, mégis épségben húzták ki.