A belügyminiszter a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nem cáfolta, hogy civil szervezeteket figyelnének meg. Szerinte a törvények szerint ezt bárkivel meg lehet tenni.
A Blikk értesülései szerint hat lehallgatási aktát titkosítottak, vagyis ennyi embert hallgathattak le összesen a nyomozásban.
Sose vettek tőle hangmintát, és 3 napig jogtalanul hallgathatták le.
Hónapokig ment a fülelés, valószínűleg jogellenesen.
Csak lehallgatással megszerezhető információkra rákérdező rendőrök, a beszélgetés közben visszajátszott felvételek, válóperben előkerült lehallgatási leiratok ellenére a kamara nem érzi úgy, hogy bizonyíthatók lennének az ügyek.
Benjamin Netanjahu mellett brit és amerikai kormáynyzervek is szerepeltek a BND lehallgatási listáján.
Vaszily Miklós irodájában kedden találták meg a rejtett lehallgatókészüléket. A rendőrség tiltott adatszerzés miatt indított nyomozást.
Haszontalan, mert csak a törvényt tisztelőket korlátozná a titkosításban. Akik így ki is lennének szolgáltatva azoknak, akik megszerezhetik titkosítatlan kommunikációjuk adatait. A terrortámadások megakadályozásához pedig igazából nincs is feltétlenül szükség lehallgatásra.
A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ dolga lesz a megkeletkező információ rendszerezése és átadása a döntéshozók felé, de feladatokat is oszthat a szolgálatoknak.
Edward Snowden szerint a precedens teremtése jobban érdekli az FBI-t, mint az, hogy mi volt a merénylők telefonján. Oroszországból válaszolt amerikai diákok kérdéseire a szivárogtató.
A TASZ szerint nincs összhangban a megfigyelések magyar szabályozása az uniós jogrenddel.
A világ egyik legnagyobb hálózatieszköz-gyártója hosszú évek után beismerte, hogy titkosító szoftvereit külső erők kompromitálták.