Snowden: Nem a terrorizmusról szól az FBI–Apple-vita

“Nem a telefon tartalmának megszerzéséről, sőt nem is a terrorizmusról szól valójában az FBI és az Apple közötti konfliktus”

– ezt Edward Snowden állította szerda este egy videokonferenciás beszélgetésen, ahol a Johns Hopkins egyetem hallgatói tehettek fel neki kérdéseket.

Edward Snowden moszkvai magányában 2015. október 21-én, amikor a svéd Dagens Nyheternek adott interjút. Fotó: AFP PHOTO / DAGENS NYHETER / LOTTA HARDELIN

Bár egy szövetségi bíróság kedden úgy döntött, az FBI számára hozzáférést kellene biztosítani a San Bernandino-i lövöldöző lezárt Iphone-jához, az Apple nem hajlandó együttműködni. Snowden szerint jó okkal: elmondása alapján valójában az amerikai hatóságok már régóta rendelkeznek olyan technológiával, amellyel ilyenkor ki lehet nyerni az adatokat, az FBI viszont sokkal inkább abban érdekelt, hogy precedens szülessen egy olyan ügyben, ahol igazán erősek a pozícióik, hiszen ezúttal egy már megtörtént terrorcselekmény elkövetőiről van szó. Snowden egyébként úgy véli, hogy az, hogy a terroristák két másik készüléküket megsemmisítették a merénylet előtt, arra utal, hogy tudatosan megtervezhették, hogy milyen adatokat hagynak maguk után, és az FBI ezért elsősorban már nem is ezek gyors kinyerésében érdekelt. (Az Apple válaszából emellett az is kiderül, hogy bár minden rendelkezésükre álló adatot megadnak, de az FBI emellett olyan technológia kidolgozására akarja rávenni őket, ami rossz kezekbe kerülve minden Iphone-tulajdonos adatbiztonságát veszélyeztetné.)

Hosszan kígyózó sorokban várakoztak szerda este a Johns Hopkins hallgatói (és más érdeklődők), hogy bejussanak a több mint ezer fő befogadására alkalmas előadóterembe Snowdent meghallgatni, végül teljes teltház volt, és még a lépcsőkön is ültek. Az rögtön kiderült, hogy a nagy érdeklődés egyben erős szimpátiát is jelent: Snowden már az elején hatalmas tapsot kapott, és a legtöbb kérdező nem mulasztotta el megjegyezni, mennyire tiszteli. 

Ennek megfelelően az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az este nem a kemény kérdésekről fog szólni, és Snowden amúgyis ügyesen kerülte ki időnként a konkrét felvetéseket, hogy saját értelmezéseit előadhassa. 

A hatás így sem maradt el, az egyetemisták többségét láthatóan lenyűgözték a valóban meggyőzően kifejtett válaszok.

Az este alaphangját amúgy már az megadta, hogy a telefonokat a bejáratnál repülő üzemmódba kellett kapcsolni. (A beszélgetésről nem készülhetett kép- és hangfelvétel.) Aztán a felvezetés során a George Washington University jogászprofesszora, Daniel Solove (az esemény moderátora) rögtön rátért arra, hogy általában hamisan állítják ellentétbe a biztonsághoz és a magánélethez való jogot, továbbá azoknak, akik azt mondják, hogy “nekik nincs mit elrejteni”, azt szokta válaszolni, hogy

“akkor nincs is életük.”

Ezt a gondolatot folytatta Snowden is, aki saját szivárogtatásait végső soron eredményesnek nevezte, hiszen tavaly november óta már a titkosszolgálat nem gyűjthet korlátlanul adatokat (habár végül a Kongresszus elfogadta a 2001-es Patriot Act bizonyos kiterjesztéseit). Szintén pozitívumként említette, hogy miközben 2013-ban még Obama elnök magabiztosan nyilatkozott arról, hogy megfelelően szabályozottak ezek a kérdések, egy évvel később már úgy vélte, a szivárogtatások nyomán kipattant vita erősebbé tette Amerikát (igaz, Snowden tettét továbbra is elítélte).

Sajnos azt a kérdést nem válaszolta végül meg Snowden, hogy van-e olyan szituáció, amiben egy kormány jogosan hazudhat az állampolgárainak, viszont a megfelelően működő fékek és ellensúlyok rendszerét, a bírósági felügyeletet elsődlegesnek nevezte. A whistleblower moralitásának kérdést pedig azzal intézte el, hogy

“a törvények nem rendelkezhetnek minden ügyről. Léteznek kivételek.”

Voltak persze szokásosnak mondható kérdések is, például amik a lehetséges hazatérését firtatták. Snowden a hazajövetelt egy fair bírósági tárgyalás garanciája esetén fontolóra venné, de egyelőre csak annyit ígértek az amerikai hatóságok, hogy nem fogják kínozni – a cinikus válasz nagy nevetést és tapsot váltott ki a teremben. Az este legvégén került csak szóba, hogy nem gyengíti-e érveit, hogy (a magánélet védelmében és az emberi jogok terén nem túl jól álló) Oroszországban kapott menedékjogot, de Snowden újra elismételte, hogy nem ő akart itt maradni, hanem az amerikai hatóságok tiltották le az útlevelét és akadályozták meg, hogy elhagyja az országot. Optimistán beszélt arról, hogy nemrég az Európai Parlament rettentő szoros szavazásban olyan határozatot fogadott el, ami a menedékjog megadására szólítja fel a tagállamokat, de azt nem említette, hogy ez a gyakorlatban valójában túl sokat nem jelent.

A nemzetközi kontextus így is a legproblémásabb része Snowden érvelésének. Joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban a rendőri erőszaknak több áldozata volt az utóbbi években, mint terrortámadásoknak, és hogy a “félelem infrastruktúrájának” fejlesztése helyett más területekre is lehetne áldozni, de az kimarad a párhuzamból, hogy az – amúgy borzalmas – rendőri erőszak mögött nem áll olyan nemzetközi szervezet, amelyiknek szándékában áll jóval súlyosabb károkat okoznia. Ahogy az is furcsa, amikor arról beszél – helyesen megemlítve, hogy a tömeges megfigyelés nemcsak amerikai probléma –, hogy a technológiának Németországban, Oroszországban és Kínában is a szabadság kiterjesztését kell elősegítenie, de azt nem említi meg, hogy a saját állampolgárainak megfigyelését az utóbbi két állam minőségileg más szinten gyakorolja, mint bármelyik demokrácia.

Ebből persze nem következik, hogy a terrorizmus ellen csak azzal az adatgyűjtéssel lehet védekezni, amit az amerikai titkosszolgálatok annyira szeretnének megőrizni. Snowden kiemelte, hogy szakértők eddig egyáltalán nem bizonyították, hogy bármilyen terrortámadás megakadályozásában szerepet játszott volna az adatgyűjtés, és az Apple is azt állítja, hogy amilyen adatokkal hozzá tudtak járulni a nyomozáshoz, már régen megadták.
“Reggel hat óra van Moszkvában, hagyjuk Mr. Snowdent aludni” – zárja le a moderátor a kétórás videókonferenciát, Snowden pedig még egyszer a technológiát említi, aminek pozitív hatásai és árnyoldalai annyiszor előjöttek a beszélgetés során. A whistleblower szerint az internet világában végső soron a száműzetés lényegtelenné válik, hiszen

“aludhatnék is itt Moszkvában, de most mégis Baltimore-ban voltam.”

A cikket Tábor Áron írta, aki most a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen tanul ösztöndíjjal.