A férj pocsék állapotba került a támadás után, súlyos zúzódást, nyílt sebesülést, harapásnyomot is találtak rajta.
Azt is követelték tőlük, hogy autóikat írassák át a nevükre.
A gyerek halálának közvetlen oka a koraszülöttségből adódó tüdőéretlenség volt.
Benoit Kounkoud egy 21 éves nőt próbált megerőszakolni.
Miután elfogták, mert részegen, jogosítvány nélkül vezetve ölt meg egy férfit, akinek a lánya végignézte a haláltusáját.
A hírszerzés beszámol egy férfiról, akit állítólag kémek fotóztak le meztelenül, hogy a képekkel titkos információkat zsaroljanak ki belőle.
Utóbbi ellen a 88 éves váci férfi és a védője fellebbezett.
A gyerek azt mondta, játékból csinálta, mindenféle politikai vagy vallási indíték nélkül.
Csapata is kirúgta.
A román férfi ütlegelte és lapáttal bántalmazta 68 éves orgoványi munkaadóját.
Kaminski szerint politikai bosszú zajlik ellene.
A 65 éves gyanúsítottat kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását.
Rohan Dennist letartóztatták, de óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
A gyanúsított előnytelen szerződést köthetett egy lőszerbeszerzésre, amit egy exportcég bonyolított le 30 százalékkal drágábban, mintha az adásvétel közvetlenül a gyártóval zajlott volna le, és még a szállítási idő is rövidebb lett volna.
14 alkalmazottat tartóztattak le, de többen is érintettek lehetnek.