Lannert Judit közgazdász, szociálpolitikus és szociológus végzettséggel is rendelkező oktatáskutató.
A Tisza másik, frissen bejelentett minisztere új belépő a politikába.
A főpolgármester azt írta, ráfért már a városra egy Budapest fejlesztése iránt elkötelezett miniszter.
A Magyar Hang információi szerint Szabó Marcel alkotmánybíró szólította fel lemondásra az Alkotmánybíróság elnökét.
Dr. Kátai-Németh Vilmos pedig az akadálymentesítésért és esélyegyenlőségért is felelős Szociális- és Családügyi Minisztériumot kapta meg.
Több mint 14 év után.
„Egyes kollégák mintha abban az illúzióban ringatnák magukat, hogy ez egy progresszív–szélsőjobboldali összecsapás volt. Ez nem igaz.”
A Tisza kampányfőnöke szerint ezek az anyagok már sehol sincsenek meg, megsemmisítette ezeket. Tóth Péter a Partizánnak adott egy hosszú interjút a kampány részleteiről.
Újra és újra leszavazta a Fidesz a parlamentben az ügynökakták nyilvánosságát, Ruff Bálint viszont első intézkedései közé sorolta ezt az ügyet. A vesztes kampány vezetője közben rádöbbent, mást kellett volna csinálni. Robog tovább a magyar politika, itt a Közért új adása.
Polt állítólag erre nem mondott semmit.
A náci Bede Zsolt szennyoldala váratlanul woke fordulatot hajtott végre.
Magyar azzal érvelt, az az ÁVH és az MSZMP egykori épülete volt. Ráerősített arra, hogy az ügynökaktákat nyilvánosságra hozzák.
Soha nem figyeltek annyian Magyarországra, mint a 2026-os választás előtt és után. Összegyűjtöttünk egy rakás jó külföldi meglátást a magyar rendszerváltásról.
Kedden tűnt el a boltokból a Magyar Péter lejáratását célzó képregény.
Lehet, hogy igen. 16 év a hatalomban sok idő, a pártot egyedül irányítja, ellentmondást nem tűrő módon. De amellett is vannak érvek, hogy ez kizárt. 16 év a hatalomban sok idő, a pártot egyedül irányítja, ellentmondást nem tűrő módon.