Magyar Péter és Tarr Zoltán a magyar parlamentben (illetve a kormányban) folytatják, a helyükre új képviselőket kellett a pártnak jelölnie. A Tisza EP-delegációját a jövőben Lakos Eszter vezeti majd.
A Kúria tiltakozik, Magyar felszólította Varga Zs. Andrást a távozásra.
Esetleg megpróbálhatná operatőrként.
Öcsi, miniszterfeleség, pojáca, Peti – írta Magyarnak. De félnivalója itt csak Gulyásnak van.
Tizenhat éven át egyáltalán nem zavarta a Fideszt, hogy az ellenzék csak dísznek ült a Parlamentben, most viszont a saját bőrükön érzik ennek minden hátrányát. Közben a Tisza-kormány nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy a fejükre olvassa a bűneiket, és még csak nem is ez a legnagyobb bajuk.
A miniszterelnök azonnali hatállyal mentette fel Orbán Viktor volt sajtófőnökét.
A tévéoperatőrt tényleg onnan lehet megismerni a temetésen, hogy ő állt rá a halott mellkasára a nyitott koporsóban, mert onnan jobb szögben lehet venni az özvegy könnyeit. De honnan tudja ezt az operatőrcsordát személyesen terelgető Pósfai Gábor belügyminiszter? És milyen élőben Magyar Péter? Hogy kiderüljön, együtt jártuk be a Vár hírhedt kormányzati épületeit az ország új vezetőivel.
Így hát továbbra is várják Magyarék, hogy Lázár Jánosék visszaküldjék azokat.
Ami egy kólásdoboz-incidens után azzal ért véget, hogy találkoznak a bíróságon.
„Ön most három dologgal tudja segíteni a közösségünket”, üzeni a fideszeseknek.
Hogy mennyire összefonódott Orbán Viktor személye, a Fidesz és a miniszterelnök mint intézmény a NER tizenhat évében, arról árulkodik, hogy az oldallal kapcsolatos észrevételeket a honlap@orbanviktor.hu-ra kell küldeni, de az orbanviktor.hu a Fidesz weboldalára van átirányítva.
Emellett mostantól hivatalosan is van Magyar Péternek miniszterelnök-helyettese és nemzetbiztonsági főtanácsadója.
A volt MTA-elnök Lovász László szerint hasznos célokra ment volna a Nobel-díjas Krausz Ferencnek adott 261 milliárd, de a költségvetést nem látja át.
Az új kormány tagjai egymásra licitálva kérik számon a fideszeseken az elmúlt 16 évet, miközben kiderült: a Tisza kampányfőnöke nem vonul vissza, hanem kiemelten fontos feladatot kap. Ott voltunk, amikor Rogán Antal leadta a szerelését.
Szerintük Magyar Péter a saját videójában csak a volt miniszterek megleckéztetését és megalázását akarta bemutatni.