Döntött a kormány, radikálisan csökken a tűzifaáfa.
Lázár János csak a szavazások 19 százalékán vett részt.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint akkor sem lenne kényelmesebb a helyzete, ha tavasszal a Fidesz nyeri a választásokat.
Magyar Péter, Toroczkai László és Takács Péter esetében a mentelmi jog fenntartását javasolják, egyhangúlag.
Kommentben, hogy máshogy?
„Magyarországon megszűnt a jogállam és demokrácia, magamat a Tisza rendszer politikai foglyának tartom” – állítja a volt III. kerületi polgármester.
Az NVVH létrehozása a Tisza Párt egyik fő kampányígérete volt.
A lengyel politika legendás alakja szerint három hónapon belül börtönbe kellene kerülniük azoknak, akik bűnöket követtek el a magyar nemzet ellen.
Magyar az ülésteremben sétált oda Takács üres padjához, és elvett két papírt. A kormányfő közölte, hogy nem a fideszes politikus jegyzeteit, hanem azokat az ajándékokat, amiket korábban ő tett oda.
Kivonultak, majd tájékoztatót tartottak.
A kormányfő szerint Orbán egyre zavarosabb politikai delíriumban magyarázza a saját vereségét, az ellenzék szerint Magyar nem érti Tusványost.
A kormányfőnek Toroczkai László tett fel kérdéseket egy korábbi állásáról és egy Varga Judittal közös lakásáról, mind a két témában tartogatott érdekességet Magyar válasza.
Szinte már nincs parlament anélkül, hogy ne szabadulnának el a dolgok.
Elég hangosan nevette ki Magyar.
Takács Péter pólós-kötényes ajándékcsomagot kapott Magyartól, de Bóka János, Tuzson Bence és Pócs János is a kormányfő célkeresztjébe került.