Közös énekléssel búcsúztak az áldozatoktól a város lakói. Még a nagy rivális City és United szurkolói is összefogtak.

Úgy ráztuk le magunkról a válogatott szünet okozta frusztrációt, mint John Wayne a vadnyugati gonosztevőket, és ha már így tettünk, most filmes eszközökkel mondjuk el, mi várható a Premier League 30. fordulójának meccsein. Dráma, horror, vígjáték és pornó, hajtás után.

A Monaco idegenben rúgott gólokkal ment tovább. Az Atlético gólnélküli döntetlent játszott otthon.

A nők csak a nagy farkakat szeretik, a kis mellek nem lehetnek szexik, a Jägermeistertől nem lehet berúgni, a Beatles jobb, mint a Rolling Stones - napokig tudnánk sorolni az ahhoz hasonló tévhiteket, miszerint a Manchester City csapatának egyetlen legendája sincs. Hajtás után cáfolunk, és bemutatjuk az embert, aki alig néhány évvel a második világháború borzalmai után egykori Wehrmacht-katonaként lett legendává a Csatornán túl.

38 évesen. Ő a Chelsea történetének legeredményesebb játékosa.

A hétvége legérdekesebb mérkőzésének egyértelműen a Tottenham manchesteri vendégjátéka ígérkezik. Amennyiben Guardiola City-je nem tud nyerni a Spurs ellenében, a Top 4-től is messzire kerülhetnek, a bajnoki címről pedig akár végleg le is mondhatnak. Persze sok van még hátra, de hazai pályán egy ilyen fontos rangadót hozniuk kell. Amennyiben viszont nyerni tudnak, akkor Antonio Conte és a Chelsea malmára hajtják a vizet, hiszen a listavezető így tovább növelheti az előnyét. Kombináltunk mi is a hétvégével kapcsolatban, a hajtás után erről olvashattok.

A legtöbb kiskamaszért ennyit még a saját szülei sem fizetnének.

Te is hallottad a sztorit, miszerint Mesut Özil nem tud védekezni, lusta, és nemtörődöm? És, elhitted? Ha igen, akkor gyorsan kattints, mert blogunk arsenalos mindenese, a díjnyertes Peet nyakába vette a kérdést, és a rá jellemző vitriolos tényszerűséggel világított rá a lényegi pontokra. Meg fogsz lepődni, mire jutott, de csak hajtás után.

A Premier League 14. fordulójában a nyitó találkozó egyben a hét mérkőzése is. A harmadik az első ellen, Pep Guardiola Antonio Conte ellen, azaz a Manchester City a Chelsea ellen. Két a #besztlíg-ben újonc manager, akik nagyon hasonló statisztikával hozták le a szezon eddigi részét. A City jobban kezdett, a Chelsea pedig az utóbbi hetekben megállíthatatlan. A találkozót árgus szemekkel figyeli majd Jürgen Klopp és a Liverpool is, ugyanis ha nem a Chelsea nyeri a hét meccsét, akkor jó esélye lesz a Vörösöknek, hogy nevető harmadikként (azaz másodikként), a forduló végén a tabella élére kerüljenek. Akkor pedig veszélyben a szemüveg. Hajtás után a részletek.

Hátrányból fordítva tarolt a Real. Az egyik manchesteri csapat megszakította rossz sorozatát, a másik nem. Satöbbi.

Gareth Barry a jellegtelen angol középpályás prototípusa. Nem passzol kiemelkedően jól, nem tud cselezni, egy bizonyos szinten túl a játék olvasásában sem jeleskedik. Nem szerel annyit, mint Kanté, nem nyer tucatszámmal fejppárbajokat, erős, de nem agresszív, szedi a lapokat, de négy deci rum után, távolról hunyorítva sem kevernéd össze a fénykorában daraboló Roy Keane-nel. Észrevehetetlen, szürke, egy nagy gépezet kicserélhető fogaskereke. És mégis, immáron több mint hatszáz meccs áll a neve mellett a világ legkeményebb ligájában. Hogyan csinálta?

Első részünkben igyekeztünk bemutatni az angol kötődést, amely Josep Guardiola életének legnagyobb részét valamilyen módon végigkövette, és azt, ahogyan a kisgyerek labdaszedőből előbb klasszis középpályás, majd gyakorlatilag segédedző vált Juanma Lillonál. A folytatásban magáról az edzőről lesz szó – vélhetően olyan előadásban, ahogyan azt az olvasó kevésbé ismeri. Amíg a múlt heti írás elsősorban Graham Hunter Pep’s England Calling cikkére épült, most Martí Perarnaunak a mesterről szóló könyve jelenti az elsődleges forrást.

Tavaly decemberben két mega José-poszttal jelentkeztünk – most, hogy a tézis is csatlakozott végre a ligához, illendő valami hasonlóval fogadni őt is. Pep Guardiola ugyanis egy régen dédelgetett álmot él meg éppen. Akárcsak a többi, más futballkultúrából érkező játékost és trénert, őt is magával ragadta a játék bölcsője. Igaz, a sáros mocsárvidékre hajazó elsőosztályú játékterek, az igazi Wembley, és a korábban Európában is domináló, britekből összeállított klubok ma már mindenki számára pusztán szép emlékek - Guardiolának ráadásul a meghatározó fajtából.

Fitneszterror követte a szuperedzőt új klubjához.