Rajtol az őszi ülésszak a parlamentben.
Pedig a jegyzőkönyvek alapján már korábban elég egyértelműnek tűnt, hogy mi történhet, amikor a fideszes képviselőnek átadják a pénzt.
Voldemort szerint az sem igaz, hogy arra kérték, önként mondjon le a parlameni mandátumáról, mielőtt még túl sokat ártana a pártnak.
Nem is így működik a rendszer, magyarázta a nejlonszatyorba rakott ötmillióval kevés híján tetten ért fideszes képviselő.
A korrupciógyanúba keveredett fideszes képviselő mentelmi jogát szeptember közepén függesztheti fel a Parlament.
Na? Vajon?
Ő az, aki a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát, és kétszer ötmillió forint "alkotmányos költség" fejében vállalta pályázatok elintézését.
Bár neki saját állítása szerint tiszta a lelkiismerete, ügyvédje, Futó Barnabás szerint pedig csak hivatkoztak rá, a félmilliárdos pályázati csalás ügyében előkerült bizonyítékok mást mutatnak.
Szerinte visszaéltek a nevével azok a tanúk, akik szerint Mengyi tízmillió forint "alkotmányos költséget" kért tőlük egy uniós pályázat egyengetéséért.
A 168 óra értesülései szerint a fideszes országgyűlési képviselő uniós pályázati csalási ügybe keveredett. Lehallgatások és tanúvallomások szólnak ellene.
Valahol felsírt a Mechasemjén.
Pontosabban négyben. Fazekas Sándor és a csokigyár.