Mindkét szakorvos nyugdíjba megy.
Az esetről készült jegyzőkönyv szerint a beteg „a beavatkozás ellen nem tiltakozott”.
A keresztapa Menczer Tamás, szóval tényleg ütős név.
A mezőtúri eset hajnalban történt, így sérültek nincsenek, csak egy autót tört össze.
15-öt keresnek egyszerre.
A fiókáit védhette.
A hetente visszajáró tolvajok elvittek 2,5 tonna takarmányt is.
Gázpalack és vadászfegyverek is voltak az épületben, ezért folyamatosan lőszerdurranásokat lehetett hallani.
A vonat veszélyes növényvédőszert szállították, amiből kis mennyiség kifolyt, de a katasztrófavédelem szerint már nem jelent veszélyt.
A balesetben senki nem sérült meg, de elővigyázatosságból kiürítik a környéket.
Az eddigi főszerkesztő, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként folytatja tovább.
„Önök szerint mégis mi a búbánatot csináljak?” - kérdezi a túrkevei polgármester.
Mindhárom helyen 50 százalék feletti eredményt hoztak a kormánypárt jelöltjei.
A fideszes jelölt felemelte a szavát a hallatlanul antidemokratikus húzás ellen.
"Vigyázzunk erre a csodálatos műalkotásra, hogy az utókor is gyönyörködhessen benne!"