Ezért nem is kérdés: maradnak a szankciók.
A volt olimpiai bajnok azt fejtegette, hogy Kós Hubert európai csúcsa nem lenne ugyanaz oroszok nélkül.
Ha negyed 4-kor, akkor negyed 4-kor.
Moszkva megerősítette hogy rendszeresen egyeztetnek „színes forradalom” elleni küzdelemről.
Sok országban használnak a hatóságok arcfelismerő rendszereket, jellemzően homályos felhatalmazással. Azt elég jól látni, hogy mit tud kezdeni egy autoriter hatalom a technológiával, ha az ellenzéki hangok elhallgattatása a célja.
Nem véletlenül beszélnek az oroszok tökéletes telefonhívásról, Putyin a lehető legkevesebb engedményt tette az ukrajnai tűzszünet ügyében. A felek harminc napra felfüggesztik egymás energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Míg az orosz követelések listája egyre bővül, az ukránokat továbbra sem engedik a tárgyalóasztalhoz, sem az oroszok, sem az amerikaiak.
Nem átmeneti, hanem hosszú távú megoldás kell Putyin külpolitikai tanácsadója szerint.
A Kreml azt sugallja, hogy nehezen mennének bele a harcok felfüggesztésébe, mert jól állnak a fronton.
Az Oresnyiket eddig csak egyszer vetették be.
91 harci drón érte el az orosz fővárost, ahol panelházakat is ért találat.
A koalíció célja, hogy együttműködve próbálja fenntartani, és valamelyest pótolni a kieső amerikai támogatást Ukrajnában
A munkáspárti kormányfő ezzel az első jelentős szereplő a világpolitikában, aki megpróbál ellentartani az elmúlt hetekben egyre közeledő amerikai-orosz kapcsolatnak.
Eljött a pillanat, amikor ki kell mondani, az EU nem fogja megvédeni Európát, hiszen nincs erre egységes tagállami akarat. Az európai védelem megerősítése drága, lassú, politikailag pedig valószínűleg népszerűtlen lesz, mégis alapvető fontosságú.
Az orosz és amerikai külügyminiszter Moszkva szerint arról beszélgetett, hogy helyre fogják állítani a kétoldalú kapcsolatokat.
Navalnij szülei és nyugati diplomaták is kilátogattak a politikus sírjához.