Erről beszélt a PM társelnöke, Szabó Tímea. Közben a DK és az MSZP is közeledhet egymáshoz.
MSZP: Orbán másik filmet nézett. Jobbik: Orbán mondjon le.
Az MSZP szerint a kormány semmire nem kapott felhatalmazást az érvénytelen népszavazáson. Ha így tesz, akkor alkotmányellenesen cselekszik. Holnaptól vissza kell térni a normalitás világába, és dolgozni a Fidesz leváltásán.
Orbán legszűkebb környezetéből tudja, hogy jövő év elején előre hozott választások lehetnek.
Móricz Eszter azóta bocsánatot kért és nem megy el szavazni.
Az ügyészség visszadobta azt a feljelentést, ami alapján nyomozhatna, hogyan szerzett olcsón nagy befolyást a Magyar Postában Spéder Zoltán. Csillapodik a bankárra nehezedő kormányzati nyomás.
Kőkemény!
Az ügyészség levele ugyan az MSZP frakcióvezetőjének ment, de valaki ráírta a borítékre, hogy "téves bontás Miniszterelnökség".
Sőt, gránitszilárd! Mi lehet nagyobb elismerés egy igazán kemény ellenzéknek, mintha a kormány dicséri meg a keménységét?
„Felelős válaszok. Az igazi problémákra.”
Brékó! Jó ötlet a szocialistáktól: a Választási Iroda előtti hirdetőoszlopon üzennek.
"Nincs értelme a népszavazásnak."
Egy rejtélyes politikusfeleség, a segédje, néhány erőember, alkalmatlan vagy rossz szándékú hivatalok és bizottságok, illetve a rendőrség együtt intézte el, hogy minden úgy érjen véget, hogy a felelősök közül senkinek ne görbüljön egy haja szála sem.