A három előadásban szó lesz a politikai favoritizmus gazdasági hatásairól, őskori népcsoportokat vizsgáló genetikai kutatásokról, és hangyákat célzó parazitákról.
Tizenöt évig volt az origónál, januártól azonban már az Akadémia kommunikációjáért felel. Simon Tamással beszégettünk az MTA tudománykommunikációs terveiről, hogy miképp válhat az intézmény valóban a "nemzet tanácsadójává".
Az akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya állásfoglalást adott ki három, nyelvrokonság-szkeptikus középiskolai tankönyvről.
Kiszivárgott az Akadémia jelentését a tervezett holokauszt emlékközpontról. Annak alapján Schmidték pocsék munkát végeztek.
Kijött az Európai Bizottság új jelentése Magyarországról: a kormány nem foglalkozik eleget a leszakadókkal és a szegényekkel, az oktatás átalakításával nagyon rossz irányba indultunk.
Régészeti leletek arra utalnak, hogy néhány évtized elég volt az Uráltól idáig.
2,9 milliárdért vett ingatlant a jegybank az MTA-tól. Ami piaci becslések szerint inkább 2 milliárdot érhet.
A gazdasági versenyképességét és az esélyegyenlőséget is rontani fogja, ha bevezetik az új szakképzési rendszert Magyarországon. Hátrányos helyzetű gyerekek tömegei szorulnak majd ki a középfokú oktatásból, és a minimális esélyüket is elveszítik, hogy kikapaszkodjanak a mélyszegénységből, ami eddig megvolt nekik. Varga Júliával, az Magyar Tudományos Akadémia kutatójával beszélgettünk.
Magyar kutatók tiltakozó levelét jelentette meg a Nature. Az OTKA helyett egy Hivatal dönt ezentúl minden pénzről, és csak az elnök szava fog számítani. Aki minden jel szerint Pálinkás József lesz.
Bagaméri szenzáció!
Elkészültünk a júniusi meetup programjával: Küzdelem az orvvadászok ellen genetikai markerek segítségével, a Kárpát-medence népességváltozásai a bronzkorban, Dinoszaurusz maradványok Magyarországon.
Az MTA új elnöke legfontosabb feladatának azt tartja, hogy újra induljon be az a kutatás, ami azzal foglalkozik, hogyan kell az iskolákban a mai elvárásoknak megfelelően tanítani. Nem örül a kormány által felhúzott új akadémiáknak, intézeteknek, de szerinte a tudományos igazság úgyis a konferenciákon dől el.
A Gundel-vacsorán még magánszemélyként, most már hivatalosan is eltöltöttek együtt egy kis időt a Parlamentben.
Ne hagyjuk, hogy Sneider Roy elterelje a figyelmünket: Lovász László megválasztása az Magyar Tudományos Akadémia élére ezerrel fontosabb. Egy világhírű tudós, aki előtt a világ legfontosabb ajtai is nyitva állnak, hatalmas segítségére lehet hazájának. Csak remélni lehet, hogy minden érintett jól keveri a kártyákat, mert akkor ebből - figyelem! - valami szimpatikus is kisülhet.