mtk

Fel! Támadás!

Pesterzsébeten elmaradt a csoda mindenszentek napján. Az ESMTK a Fehérvár után az MTK skalpját már nem tudta megszerezni. Helyszíni riport.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Vissza az egész – szeretettel várják Diósgyőrben az MTK-s kisfiút, akinek a szemét is kivédte Senkó Zsombor

Soha ne adja fel az álmait, és ugyanígy harcoljon meg minden labdáért, mint hétfőn este - üzente neki Senkó.

Tóth-Szenesi Attila
futball

A Diósgyőr tűzben edzett kapusából egy szülinapos kisfiú sem tudta kiölni az alázatot: tét nélkül is kivédte a lövéseit

Senkó Zsombor a magyar Oliver Kahn.

Herczeg Márk
nb2

Költözik a sakk-bridzs szakosztály: 27 milliárdos csarnokot kap az MTK

VIP lounge, skybox, adóforintok.

Botos Tamás
sport

Deutsch Tamás stadionüzemeltetést tanít a Milton Friedman Egyetemen

Húsz évvel azután, hogy ráégett a beléptetőkapus botrány.

Szurovecz Illés
sport

Véber György: Aki ismer, tudja, együtt élek a mérkőzéssel

Az újpesti U19-es csapat edzője, aki az MTK ellen túl szenvedélyesen irányította a játékosait, sajnálja, hogy elragadta a hév, „ez nem pályára való, pláne nem gyerekek előtt”.

Herczeg Márk
utánpótlás

„Buta fasz! Basszájba az összes a kurva anyját!” – instruált az U19-es meccsen Véber György

„A faszomba kerültök ti ide, bazdmeg, Újpestre, ilyen tudással. Vak gecik gyülekezete, bazdmeg!” Régi idők focija 2022-ben Újpesten.

Herczeg Márk
utánpótlás

Fekete budafucki, dilis Bognár-ball és egy újabb nagy magyar tehetség: egy MTK-ultra könnyei és tombolása, miközben 12 gólt lát 2 meccsen

Miért írtam verset egy 19 éves fiúról? Kiderül az MTK-s naplójának második részéből!

Szily László
magyar foci

Minden szegedi lelátóról örökre kitiltják a hétfőn Budapesten zsidózó szurkolókat

Kiss-Rigó püspök futballakadémiájának szurkolói az MTK elleni meccs után skandáltak antiszemita rigmusokat.

Király András
nb2

Feljelentést tesz az MTK a szegedi szurkolók antiszemita őrjöngése miatt

A hétfői NB II-es szezonnyitón vendégszurkolók gágágáztak és zsidóbűnözésről énekeltek.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Zsidóbűnözés, igenis van zsidóbűnözés - énekelték a fideszes püspök csapatának ultrái az MTK-stadion előtt

Nem bírtak magukkal a Szeged szurkolói, már odabent gágágáztak, és többek szerint karlendítettek, meccs után pedig végképp elszabadultak. 12 éves zsidó kislány vette videóra.

Szily László
magyar foci

Egy MTK-s naplója 1.: Így csináltuk meg a fideszes püspök csapatát

Ultra létemre tavaly szégyenteljesen keveset jártam MTK-ra, ezért elhatároztam, hogy idén naplót vezetek minden alkalomról, hogy az a kevés legalább többnek tűnjön.

Szily László
magyar foci

Bognár György lett az MTK szakmai igazgatója

Ő ül majd a kispadon és nyilatkozik meccsek után, nem a fia, ahogy többen tudni vélték korábban.

Szily László
magyar foci

Hiába verte a Debrecent, kiesett az NB1-ből az MTK

A Honvéd maradt benn, a Puskás Akadémia pedig be kell érje végül a bronzéremmel.

Rényi Pál Dániel
nb1

Lemondott az MTK közutálatnak örvedő sportigazgatója és kirúgták Márton edzőt

Polyák Balázs még utolsó nyilatkozatában is magát mentegette.

Szily László
magyar foci