NAV

30 ezer doboz cigit találtak a fagyasztott sültkrumplik között

30 millió forintnyi árut rejtettek el a mirelit rakományban.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Tállai elárulta a titkot, hogyan tud egyszerre parlamenti képviselőként, államtitkárként, NAV-elnökkét és két adószakmai folyóirat főszerkesztőjeként is helytállni

Ne tespedj, ha neki sikerült, neked is összejöhet!

Horváth Bence
életmód

El sem indult, máris összeomlott a NAV elektronikus adóbevalló weboldala

Tegnap indult, ma már nem elérhető.

anarki
TECH

Ma kérheti utoljára, hogy a NAV kipostázza adóbevallása tervezetét

De végre működik az online megoldás is.

Király András
gazdaság

Nem lehet elérni az adóbevallási terveket a NAV honlapjáról

Március 15-re kellett volna elkészülnie az erre kialakított oldalnak, de az ügyfélkapu csak a semmibe vezet.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Szentesi Kálmán elindítja a pert a magyar állam ellen

Az adóját visszakérő férfit a Transparency International képviseli. Akár Strasbourgig is mehet az ügy. Ha a Kétfarkú felkérné jelöltnek, igent mondana.

plankog
politika

Tállai András azzal vagánykodott, hogy kevesebb pénzt tudott behajtani a NAV, mint korábban

Saját hivatalát buktatta le az államtitkár.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Tállai András csak egy hónappal később ment vissza abba a faluba, ahonnan eliszkolt az újságírók elől

Most végre senki sem zaklatta a kérdéseivel az államtitkárt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hóvirágcsempészeket csíptek el az ukrán határon

A tőzikéket egyenesen buszoztatták.

Magyari Péter
bűnügy

Szerda éjjel ne akarjon adóügyintézni

Király András
gazdaság

Pont az áfabevallási határidő napján halt le a NAV informatikai rendszere

Mikor máskor? A NAV inkább elengedi a meghibásodás napját.

Czinkóczi Sándor
káosz

A Fantom visszatér: Tállai András a múlt heti bujkálás után most biztosra ment, és kivételesen ki sem írta előre a hétvégi programját

Pedig az előző hetekben mindig előre tájékoztatta a nyilvánosságot. A mezőkövesdi Blofeld ismét túljárt a nyilvánosság eszén!

Herczeg Márk
politika

A Krétakör leírta, milyen belülről a kormány civilellenes háborúja

A vizsgálat két évig húzódott, a Krétakörnek több százezer forintjába és több száz munkaórájába került. Végül csak annyit állapítottak meg, hogy az egyesület szabályosan működik.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A fideszes Bánki Erik szerint azért nem csinál vagyonosodási vizsgálatokat a NAV, mert már nincsenek jelentős eltitkolt vagyonok

Tavaly ő próbálta eltitkolni az MNB alapítványok milliárdos költekezését, akkor azzal érvelt, hogy a pénz még az elszórása előtt "elvesztette közvagyon jellegét".

erdelyip
POLITIKA

A tulajdonosa szerint is vége az Alexandrának

Már Matyi Dezső szerint sem lehet megmenteni a könyváruházat. A héten a NAV is megjelent a pécsi raktáruknál.

Czinkóczi Sándor
gazdaság