Színházi társulatot vezetett, sikeres filmet rendezett, közösségi teret nyitott itthon, de ősztől inkább New Yorkban tanul tovább Boross Martin. Szerinte szinte minden független műhelynek lassan-lassan az aktivizmus felé kell ellépnie, ha meg akarja őrizni a függetlenségét.
Miért él 2-3 millió patkány a világ legdrágább ingatlanai között? A kukás ötletért 1,6 millió dollárt számlázott a McKinsey. Budapesten 1928-ban jutottunk el idáig.
Csatasorba álltak a zsidók, a centrista demokraták megverték a Hamasz-barát szocialistákat.
A 43 éves Timberlake éppen világ körüli turnéra indult volna, de letartóztatták.
A második világháború végén Budapest romokban hevert. Az újjáépítés első lépése az volt, hogy valakinek el kellett döntenie, mi az, ami még menthető a szétbombázott városban. Ez a személy pedig a legtöbb esetben egy alacsony, törékeny nő volt, aki később New York-i felhőkarolókat épített.
A városvezetés szerint a portál a legtöbb emberben örömet ébresztett, és kivétel az olyan dublini, aki a 9/11-ről mutogat felvételeket a New York-iaknak.
Egy 50 éves férfi lehetett a támadója a gyanú szerint.
Több tucatnyi hasonló incidens történt New Yorkban az elmúlt hetekben.
Eddig is világos volt, hogy kik állhatnak a New York egyik legdrágább épületében, a Crown Buildingben található, 348 négyzetméteres ingatlan mögött, most már bizonyíték is van rá.
Miután lejárt az egyetem vezetése által adott ultimátum.
A New York-i legfelsőbb bíróság a héten hatályon kívül helyezett egy Weinstein-ügyben hozott ítéletet, ami huszonhárom évnyi börtönnel sújtotta az egykori filmmogult szexuális bűncselekmények elkövetéséért. A Kaliforniában kiszabott tizenhat éves börtönbüntetését ez nem érinti.
A Columbia példáját követve több egyetem területére sátrakkal települtek ki a tüntetők. Diákok százait vették őrizetbe.
Nem ez lenne az első eset, és gyaníthatóan nem is az utolsó.
Floridából érkezett New Yorkba, családja nem tudta, hova utazott.
Testének nagy része megégett.