norvég

A világ egyik legnagyobb menekülttáborában született játékost igazolt Kubatov Gábor Fradija

Tokmac Chol Nguen a polgárháború elől menekülő dél-szudáni szülők gyerekeként Kenyában született, aztán Norvégiába költöztek.

Haszán Zoltán
foci

Közbeszerzés nélkül vásárolt a kormány mentőhelikoptereket

Több mint 13 milliárd forintba kerül a kilenc jármű.

Boros Juli
gazdaság

A norvég bevándorlásügyi miniszter az Égei-tengerbe vetette magát, hogy átérezhesse a bajbajutott menekültek helyzetét

Sylvi Listhaugnak neki estek odahaza, hogy csak a népszerűséget hajhássza.

Botos Tamás
külföld

Ilyen volt, amikor a Fidesz norvég támogatást nyert, és ezért felnyomták őket a III/III-as csoportfőnökségnél

A házmestertempó semmit nem változott 1989 óta, csak a szereplők cserélődtek meg.

Horváth Bence
POLITIKA

Egyeztet a kormány a civilekkel, az Ökotárst nem hívták meg

Botos Tamás
POLITIKA

Nem tudja, mi a horror, ha még nem próbált ikreket fektetni egy norvég fehér éjszakán

Henriette Jonassen most megtapasztalhatta. Azt mondja, általában nem volt gond a fektetéssel, de most, hogy még este tízkor is világos van, kicsit megnehezült a dolog. Komolyan mondom, ez még gyorsítva is rémisztő!

Lelkes Lajos
cukiság

A civilek Orbán célkeresztjében?

Orbánnak új legyőzendő ellenség kell, és az ország valóságától elrugaszkodottnak, Nagykörúton belüli világba zártnak könnyen bemutatható budapesti értelmiség például könnyű célpont lehet.

Véleményvezér
mélyebb

Ember nem bulizott még ekkorát jégen, mint ez a szváziföldi árva

<div class="flex-video"><iframe width="1280" height="720" frameborder="0" src="//www.youtube.com/embed/kI9vSIG3Ceg?rel=0"></iframe></div> A norvég másodosztályú <a href="http://www.eliteprospects.com/player.php?statsleague=WC&amp;player=48444&amp;team=&amp;year=&amp;status=&amp;leagueid=&amp;season=" target="_blank">Adrian Alvarstein</a> ünnepelte hatalmas seggrázással csapata, a narviki Sarki Sasok győzelmét a tökutolsó Viking Hockey elleni 8:3-as győzelmét. A zene DJ Contiez Trumpsta című száma.

Király András
sport