Magyar Péter közfelkiáltással szavaztatta meg, hogy Gajdos László legyen a nyíregyházi jelölt.
Több olyan ügy is van, amely miatt érdekes lehet a szombati nyíregyházi duplarendezvény. Ez második az öt alkalomból, amikor ugyanazon a napon ugyanabban a városban tart fórumot a kormányfő és a Tisza vezére.
Azt ígéri, hogy a Tisza senkivel sem köt koalíciót.
Éjszaka gyulladt ki a V-Híd munkagépe.
Az akkor levett DNS-mintákat újravizsgálták, és egyezést találtak.
A kontinensen nincs is talán ilyen szintű LEGO-gyár.
Öt büntetés, hat újabb eljárás.
Hiányzott két kocsi az Intercity szerelvényéből.
És a Miskolc–Nyíregyháza szakasz is.
A nő még a bűnügyi felügyelet alatt is kicsalt valakitől 11 millió forintot a nem létező hagyaték ürügyén. Az utolsó szó jogán arról beszélt, mit akart Kósa az örökséggel.
A játékidő alatt is az ukrán tagságról szóló szavazás logóját kell nézniük a szurkolóknak.
A kisgép az időjárási körülmények miatt a román határ közelébe sodródott.
Napokig küzdöttek az életéért.
Órákkal a szülés után lett rosszul, agyvérzést kapott.
Annyira jól sikerült a biztatás, hogy a felvétel felkerült az egyik legrégebbi, futballhuliganizmussal foglalkozó oldalra.