Tört, zúzott, elfogták.
A rendőrség lopás miatt nyomoz.
„Tetteik fényében az ügyvezető főügyész nem bízik ezekben a tisztviselőkben, nem tudtak volna segíteni az elnök programjának hűséges végrehajtásában” – írta az amerikai igazságügyi minisztérium.
313 a kivizsgált intézmények száma. Volt iskola, ahova péntek reggel hívták a rendőrséget.
Miután a volt nagykőrösi polgármester nyugdíjba ment, az önkormányzat potom pénzért adta el a szolgálati autóját. Most nem tudni kinél lehet.
A december 7-e óta előforduló esetekben az áldozatok először ételmérgezés-szerű jeleket produkálnak, majd meghalnak.
A polgármester, az óvoda vezetője és más fideszes képviselő is azzal fenyegette a nyírcsászári képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról, vagy álljon át a fideszesekhez. Ha nem teszi, elbocsátják az óvónői állásából.
Biró a sajtótájékoztatón arról beszélt, az ügyészség folyamatban lévő ügyek iratait is lefoglalta, az ügyészség szerint viszont nem történt ilyen.
Bejelentésre indult a nyomozás, hogy pontosan mivel kapcsolatban, arról hivatalos információkat még nem közöltek.
Faji gyűlöletkeltés gyanújával folyik nyomozás a párt szórólapjai miatt.
Azt is fenntartja, hogy csak kényszer és fenyegetés hatására tett korábban beismerő vallomást.
A hatóságok egyelőre még vizsgálják, hogy terrorcselekményről van-e szó.
Szabálytalanságokat találtak a vádiratban, visszadobták az ügyészségnek.
Az ügyészség közlése szerint a gyanúsított szabadlábon védekezhet.
A rendőrség nem állapított meg bűncselekményt, annak ellenére, hogy a könyvkiadók több milliárd forinttal károsultak.