nyomozás

Eddig legalább öt rendőrt vetettek alá poligráfos vizsgálatnak a Szőlő utcai ügyben

Keresik, hogy ki volt az a rendőr – vagy álrendőr –, aki félrevezette a gyermekvédelmi szakembereket, akik már évekkel ezelőtt fel akartak lépni Juhász Péter Pál ellen.

Gazda Albert
belföld

A NAV-nál lett vezető az Országgyűlési Őrség volt tisztje, aki részegen zaklatta kolléganőit egy disznótoros vacsorán

A Malac Varázs 2023 rendezvényen az egyik nő mellét hosszasan fogdosta, a másik melltartójába egy ötezrest gyömöszölt és azt kérdezte, „elég lesz-e orális szexre”.

Haász János
belföld

A magyar rendőrség megszülte a Világ Legmegfontoltabban Megírt Levelét, aminek minden egyes szavára két és fél napot szántak

Tordai Bence még júliusban érdeklődött az MNB-nyomozás állásáról, ma kapott választ, nem is akármilyet.

Haász János
belföld

Őrizetbe vettek egy férfit az európai reptereket ért kibertámadással kapcsolatban

A férfi azonban letette az óvadékot, és most szabadlábon van.

Bódog Bálint
külföld

Az ügyészség nem indított eljárást a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány, Szabó Zsolt halála miatt

A rendőrség a 24.hu-nak pedig azt írta, a korábbi közleménynél nem szeretnének többet nyilatkozni.

Benics Márk
belföld

Hat hónappal az újdörögdi kézigránátos baleset után sincs gyanúsított az ügyben

A nyomozás továbbra is felderítési szakaszban van.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

Rendőrök hallgatják ki a bátonyterenyei önkormányzati dolgozókat a 2024-es választások pénzügyi támogatása kapcsán

Ez az a település, ahol az előző polgármester az önkormányzat költségén vitte el a haverjait egy Fradi meccsre.

Fődi Kitti
belföld

Az olasz bíróság kiadná az Északi Áramlat felrobbantásával gyanúsított ukrán férfit Németországnak

Szerhij Kuznyecovot ügyvédje a semmítőszékhez fordul, mivel a határozat szerinte alaptalan.

Bódog Bálint
külföld

Befejezték a nyomozást a Jókai utcai házomlás ügyében, négy gyanúsított van

A statikus tervezőmérnök részéről elmaradhatott a folyamatos statikai ellenőrzés, de mások is hibázhattak.

Bábel Vilmos
bűnügy

Az ukrán kormány szerint nem igaz, hogy ne nyomoznának Sebestyén József halálának ügyében

Katonai felelős beosztott hivatallal való visszaélése ügyében zajlik a nyomozás. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy nincs ilyen vizsgálat.

Bódog Bálint
külföld

Leragaszthatták egy kisfiú száját a magánbölcsiben, a rendőrség nyomoz

A gondozó szerint ilyen nem történt, ez csak egy szófordulat volt, hogy a gyerek maradjon csöndben. Azt viszont az intézményvezető is elismerte, hogy kopogtattak a gyerekek fején, de szerinte azzal nem bántották őket.

Windisch Judit
belföld

Életfogytiglanra ítélték az amerikai férfit, aki leszúrt négy egyetemistát, és sokáig tagadta tettét

Bryan Kohberger azért vallotta be a tettét, hogy elkerülje a halálbüntetést. A bíróságon egy szót sem szólt, így a mai napig nem tudni, mi volt az indítéka.

Székely Sarolta
bűnügy

A Pride szervezőivel szemben még nyomoz a rendőrség

Ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás.

Fődi Kitti
belföld

A francia ügyészség külföldi beavatkozás gyanújával nyomoz az X ellen

Megváltoztathatták az algoritmust, hogy az gyűlöletkeltő tartalmakat terjesszen.

Fődi Kitti
TECH

Visszaélések miatt nyomoz az ügyészség a fővárosi kormányhivatalnál

A Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztályának több dolgozójával szemben nyomoznak.

Bódog Bálint
belföld