orbán gáspár

20 év, 5 választás – így szavazott Orbán

Egy fideszes szavazó négyévente frissülő albuma.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A csádi elnök három éve levélben kérte Orbánt, hogy küldjön magyar katonákat

Mahamat Idriss Déby Itno azt írta, hogy ha Orbán is egyetért, a magyar katonák egyik feladata Csádban a fegyveres terrorista csoportok elleni küzdelem segítése lenne – szükség esetén közvetlen beavatkozással is.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán Viktor harmadszor is bement Rónai Egonhoz, és szinte összetörten vallotta meg, hogy nem érti a szabadságot követelő fiatalokat

Enervált interjút adott a kormányfő, mintha maga sem hinne abban, amit többször is elmondott: hárommillió szavazattal győzelemre készülnek. Szóba került Putyin, Waberer, a kitálaló fegyveresek, sőt, meglepetésre Hatvanpuszta és Orbán Gáspár is.

Rovó Attila
POLITIKA

Magyar Péter csádozással reagált a „geci nagy háborús” hangfelvételre

A 444 cikke nyomán Magyar arról beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2025-ben közel 22 milliárdos kiadással számolt a csádi misszióra.

Bódog Bálint
belföld

Bár a kormány szerint szó sincs csádi misszióról, tavaly novemberben még több mint 27 milliárdos költséggel számolt a Honvédelmi Minisztérium csak 2026-ra

A végül nem tárgyalt előterjesztésből az is kiderült, hogyan tervezett a minisztérium kommunikálni: sehogy.

Takács Lili
POLITIKA

Pálinkás Szilveszter állítja, New York-i állást is ajánlott neki a miniszter, ha nem ad interjút

Pálinkás Szilveszter a Telexnek kedden arról beszélt, három ajánlatot is kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóftól, de abszurdnak tartotta azokat.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter a 444-nek: Látszik, hogy az utolsó hetek nem a Tiszára nézve veszélyesek

Magyar Péter a Helyzet:Van! című műsorunkban arról beszélt, statisztikailag nulla az esélye annak, hogy elveszítsék a választást, Orbán Gáspár csádi misszióját szintlépésnek tartja és szerinte róla biztos nem tudnak kihozni már olyan felvételt, ami „game changer” lenne.

Windisch Judit
POLITIKA

Pálinkás Szilveszter százados szerint a honvédség morális mélyponton van, Orbán Gáspár pedig nagyon meredek terveket osztott meg vele

A magyar katonaság egyik poszterarca hosszú interjúban mesélt az áldatlan állapotokról, a politikai szempontok érvényesüléséről és a miniszterelnök fiával folytatott beszélgetéseiről.

Urfi Péter
POLITIKA

Döntött a bíróság: nem ismerhetjük meg a csádi misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket, mert Szijjártó Péter „Véleményét” a bíróság nem vizsgálhatja felül

Egy dolog, hogy a külügyminiszter „Véleménye” zárt kezelésű, ezért mi nem ismerhetjük meg, de a bíróság sem vizsgálhatja a tartalmát. Így üresedik ki a külügyi döntések megismerésének lehetősége Magyarországon.

Takács Lili
belföld

Gerewol, a wodaabe férfiak lenyűgöző szépség- és csajozóversenye Csádban

A 2024-es év csádi évadzárójaként jöjjön egy kis programajánló októberre.

Takács Lili
külföld

A csádi misszió indítása már csak helyi politikai jóváhagyásra vár, Orbán Gáspár nincs a vezérkarban - állítja a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Mókus őrsöt sem bízná Magyarra, aki hétvégén kiposztolta a bukott szíriai diktátor meneküléséről szóló álhírt.

Windisch Judit
POLITIKA

A külügy jelezte az orosz hírügynökségnek, hogy félreértették Szijjártó Pétert, de nem találtuk nyomát helyreigazításnak

Ugyan kiforgatták a miniszter szavait, ennek ellenére Szijjártó Péter nem rendelte be az orosz nagykövetet.

Windisch Judit
belföld

Szijjártónak rosszulesik, hogy Orbán Gáspárnak tulajdonítják a csádi missziót

„Úgyhogy legközelebb egy kicsit több figyelmet szeretnék kérni magunknak is” – mondta a külügyminiszter.

Herczeg Márk
POLITIKA
Videó

Pisztáciás lángossal a slim fit liberálisok ellen

Az idei Tusványoson megtudtuk azt is, hogy Magyar Péterék helyett miért csak egy százalék alatti pártokat hívtak meg vitatkozni.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video
Videó

A csádi misszióról kérdeztük Orbán Gáspárt Tusványoson

Feltűnt Tusványoson a miniszterelnök fia, aki a Honvédelmi Minisztériumnak ad tanácsokat, és fontos szerepe van a csádi katonai misszióban is.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video