Minden eddiginél felfokozottabb hangvételű kampány után ma végre az urnákhoz járulhatunk. Tartsatok velünk egész nap.
Két nappal az országgyűlési választások előtt rendszert bontottak a Hősök terén.
A polgármesteri nyilatkozatot olvasónk szerint mindenkihez eljuttatták.
2026. február 28-án az Amerikai Egyesült Államok és Izrael váratlan, közös támadást indított Irán ellen. A világ szeme az olaj és gáz árára tapad, miközben a magyar kormány igyekszik menteni a menthetőt. Elhúzódhat-e a krízis, milyen globális hatásai lehetnek ennek, és hogyan hathat a magyar gazdaságra?
Ez volt az utolsó ülés az országgyűlési választások előtt.
Képgalériánk az első nap első néhány órájából.
A politikus szerint a rendszerváltás érdekében áldozatokat kell hozni, ő pedig kész erre az áldozatra.
Végső döntés júniusban.
Az ózdi képviselő úgy érzi, hogy 20 év után eljött az idő a váltásra.
Minden helyi lakost meg fognak kérdezni, mi számukra a legfontosabb ügy, majd szembesítik a válaszokkal a kormányzatot.
Az államtitkárt Orbán Viktor február végén nevezte ki választókerületi elnöknek, Magyarról, egykori közeli ismerőséről csak ekkor kezdett el posztolni, a mostani már a harmadik volt.
A pártelnök szerint újra van parancsnok a hadihajón, és ezúttal ugyanazokat veszik célkeresztbe, akiket a párt megalapulásakor vettek.
A kormánypárt képviselőcsoportja szerint azoknak kellett volna benyújtani a módosítást, akik most kritizálják.
2010 óta ciklusokon át alakítgatta a Fidesz a választási törvényeket, most pedig turbófokozatban jöhet az újabb módosítás.
A kormány tagad, az RMDSZ szerint bonyolult lenne létrehozni ezt, de „lehetségesnek és elképzelhetőnek tartják”. Bőven vannak azonban politikai kockázatok is.