Ebből a gyermekotthonból robbant ki a kegyelmi botrány, amely egyben Magyar Péter politikai pályájának kezdetét is jelentette.
Úgy járja az országot a két nagy párt, mintha arra készülnének, hogy jövő tavasszal már választások lesznek.
Most nem választási kampány van, hanem a Fidesznek rossz közvélemény-kutatási adatok.
Magyar pedig a történtek miatt azonnali válaszokat vár „az orbáni gyermekvédelem vezetőjétől”.
Magyar Péter Szerencsen és Miskolcon kezdte meg őszi országjárását. Bár a formátum ugyanaz, mint tavasszal volt, Magyar korántsem. A politikus változtatott beszédeinek stílusán és tartalmán is, ez pedig az országjárás dinamikájára is hatással van.
Magyar Péter hétfőn arról beszélt, hogy ők nem titokban járják az országot, a Fidesz kommunikációs igazgatója nem hagyta ezt annyiban.
De semmi para, a Nemzeti Konzultáció már a 2026-os választási győzelemhez vezető első lépés.
Aki azt látja, hogy fideszes fórum szerveződik a lakhelyén, értesítsen minket.
Az ország keleti fele lesz jövő héten fókuszban.
Úgy tűnik, ez egy ilyen időszak.
A keresztapa Menczer Tamás, szóval tényleg ütős név.
Az apropó a nemzeti konzultáció.
Az egri alapítású Tisza Párt városába érkezett az országjáró Magyar Péter. A város főterét utoljára Orbán Viktor töltötte meg 2006-ban. Bár a helyiek közül többen arra számítottak, hogy ez Magyarnak is sikerülni fog, nem így lett.
Zólyomi Tamás, Etyek fideszes polgármestere viszont a helyiekkel ellentétben nem tart attól, hogy elveszíti az állását emiatt.
Felcsút és Bicske előtt az Orbán-rezidenciához is beugrott Magyar Péter a pénteki országjárása során.