Magyar kutatók tiltakozó levelét jelentette meg a Nature. Az OTKA helyett egy Hivatal dönt ezentúl minden pénzről, és csak az elnök szava fog számítani. Aki minden jel szerint Pálinkás József lesz.
Az MTA új elnöke legfontosabb feladatának azt tartja, hogy újra induljon be az a kutatás, ami azzal foglalkozik, hogyan kell az iskolákban a mai elvárásoknak megfelelően tanítani. Nem örül a kormány által felhúzott új akadémiáknak, intézeteknek, de szerinte a tudományos igazság úgyis a konferenciákon dől el.
A Gundel-vacsorán még magánszemélyként, most már hivatalosan is eltöltöttek együtt egy kis időt a Parlamentben.
A tudományokért és kutatásokért felelős biztos szeretne lenni, mert arra jó volna tudóst jelölni.
Pálinkás József megnyitotta a Budapesten rendezett nemzetközi holokausztkonferenciát.
Pálinkás József alapjaiban bírálja a rendszert. Azt mondta a lesújtó PISA-jelentés eredményéről, hogy a magyar diákok közt a gyengén teljesítők aránya magasabb, mint a többi, a felmérésben részt vett országban, de a nagyon magas képességszintek tekintetében is sokkal alacsonyabbak a magyar mutatók.
Elindul a Nemzeti Agykutató Program. Ez jó. Azt kamuzni, hogy ebben is elsők vagyunk a világon viszont rossz.
A hajtás után kiderül!
Pálinkás József MTA-elnök közelébe férkőzött, derítettem ki egy fotó alapján.