Pio atya szereltette fel, és ő vetette le, mert sok volt a veszekedés az adományokon.
A várost kilenc éve vezető Páva Zsolt szerint a csőd az előző, szocialista irányításnak köszönhető.
Két héttel a bajnoki rajt előtt még csapat sem volt Pécsen, mégis 2Rule-ban feszítenek.
Néhány városszéli házban fognak leseket kialakítani.
Egyelőre csak házfalakra.
Összehangolt akció keretében.
A hetedik alkotmánymódosítással a Fidesz újra nekigyürkőzött, hogy a közterületekről eltüntesse a hajléktalanokat. A kormánypárt érvelése szerint mindenkinek jut hely a szállókon, semmi sem indokolja, hogy az utcán éljenek. A hajléktalanellátásban dolgozó civil szervezetek szerint ez még a fővárosban sincs így, de Pécsen különösen rossz a helyzet.
A vízmű másfél napig küzdött, mire csáklyákkal és egy daruval ki tudták szedni a csőből a csatornaszörnyet.
A pécsi klubot működtető PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila elmondta: nincs pénz, a játékosok és az edzők keressenek maguknak másik csapatot.
Addig cukkolták a nyolcadikos vegetáriánus lányt, hogy nekiment a többieknek.
A pécsi Idegsebészeti Klinikán dolgozó nő 2016 tavaszán azért kezdett pszichiátriai gyógyszereket adagolni a kollégáinak, hogy megtudja, milyen hatásuk lesz.
A csapból is színház folyik Pécsett.
A horvát szeizmológiai intézet a Richter-skála szerinti 3,8-as fokozatúra becsülte a földrengés erejét.