Nem megbocsátó az erőszakkal szemben.
Az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg a gyermekotthonban élő lánnyal.
Hat év szabadságvesztést kaphat.
Többek között Svájcban, Horvátországban, Brazíliában, Franciaországban, Peruban, Romániában és Spanyolországban.
Tetteiért soha nem kért bocsánatot, áldozatnak tartotta magát.
A képeket aztán pornográf oldalakra töltötte fel.
Ugyanakkor az most a dolguk, hogy ne ítélkezzenek, csak imádkozzanak.
A 36 éves férfi 10 éven át akadálytalanul, a legszörnyűbb módokon bántalmazta a gondjaira bízott gyerekeket.
A közösségi médiában nőnek kiadva magát került közel tanítványaihoz.
A szervezet tagjai közül többen a saját vagy nevelt gyerekeikkel is csináltak felvételeket, amiket megosztottak a titkosított fórumon.
A jezsuiták Szólj be a pápának című eseményére 150 kérdés érkezett, amelyet a fiatalok tennének fel Ferenc pápának. Ferenc pápa nem volt jelen, de a melegekről, a politikáról és a pedofíliáról szóló kérdéseket jezsuita atyák és az általunk megkérdezett CHATGPT próbálta megválaszolni.
Internetes játékokon keresztül ismerkedett össze velük, azt hazudta, hogy velük egyidős.
Tragédia lett abból, hogy a lengyel közrádió riportere beazonosította egy pedofilügy áldozatait, mert ellenzéki sunyítást gyanított.
B. Zsolt nemrég még pedagógiai asszisztensként dolgozott.
A videót azóta eltávolították.