2016-ban egy 16 éves fiút magához is költöztetett az akkor negyvenes férfi.
Szeptember 15-én reggel, a háza előtt fogták el a nyomozók N. J.-t, az NFK addigra már elnöki pozíciójából eltávolított vezetőjét, aki céges laptopján közel 400 gyermekpornó-felvételt tárolt.
„Ennyi erővel akár a kommunizmus bűneit is rám kenhetik, mert apámat ők ütötték agyon” - mondta.
A 38 éves Joel Justice Womochilt – akinek menyasszonya volt – 24 rendbeli gyerek szexuális kizsákmányolásával és 10 rendbeli gyerekpornográfia internetes kereskedelmével vádolják.
A közlemény szerint a férfi állását elveszítette, jelenleg munkanélküli, „ugyanakkor átlagon felüli életszínvonalon él, nagy összegű likvid megtakarítással rendelkezik”.
A munkahelyi laptopján tartotta a gyerekpornót a férfi, akire 5-10 év közötti büntetés várhat.
A szlovák papot végül bíróság elé küldték, ahol letöltendőt kérnek rá.
A HírTV műsorvezetője Márki-Zay Péter felé intézte ezt a kérdésnek tűnő mondatot, amit azzal folytatott, hogy a tömeggyilkosság mint olyan, „szintén mentális betegség”.
A rendőrség megerősítette, hogy illetlen viselkedésért megbírságolták, azt azonban tagadják, hogy azt gyerek előtt tette volna.
Nem megbocsátó az erőszakkal szemben.
Az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg a gyermekotthonban élő lánnyal.
Hat év szabadságvesztést kaphat.
Többek között Svájcban, Horvátországban, Brazíliában, Franciaországban, Peruban, Romániában és Spanyolországban.
Tetteiért soha nem kért bocsánatot, áldozatnak tartotta magát.
A képeket aztán pornográf oldalakra töltötte fel.