A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint egyértelműbbé kell tenni az intézkedések lényegét.
A rendőrök és ők is szeretnek titokban maradni, amikor a munkájukat végzik.
Péterfalvi Attila szerint jogszerű, de nem szép dolog banktitokra hivatkozva elsumákolni, hogy mennyi közpénzt kapott Andy Vajna.
Az, ami alapján ezentúl a közérdekű adatok igénylőinek saját adataikat is meg kell adniuk. Az indoklása 10/10-es.
Péterfalvi Attila inkább nem húzta ki a gyufát. De végülis mi baj is lehetne abból, hogy mostantól fizetni kell azért, hogy megtudhassuk, miben is sántikál az állam.
A kormánypárt parlamenti frakciója annak kapcsán szólalt meg, hogy Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke aggályát fejezte ki a ProvokátorFigyelő nevű kezdeményezéssel kapcsolatban.
De a Fidelitas nem adja fel, le fogja leplezni a provokátorokat.
Magyarországnak dróntörvényre van szüksége. És ha szükség van rá, akkor lesz.
Jogvédők és a volt adatvédelmi ombudsman szerint az elmúlt négy évben rosszabb helyzetbe kerültek a magánszemélyek és a magáncégek az állammal szemben, ami a személyes adataikat illeti. Eközben például Mészáros Lőrinc adminisztratív kifogásokkal tudja eldugni a nyilvánosság elől a vagyonnyilatkozatát.