Péterfalvi Attila szerint nem alkotmányellenes az infotörvény módosítása

POLITIKA
2015 szeptember 28., 04:16
comments 109

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke bravúros indoklással vette védelmébe az információszabadságról szóló törvény módosítását.

Azt, amelyik alapján ezentúl a közérdekű adatok igénylőinek saját személyes adataikat is meg kell adniuk, ami a közadatigénylés paranoid világában azért kiváltott némi aggódást azokból, akiket érdekelni szokott, hogy mégis mire költené titokban a pénzünket a kormány.

Péterfalvi szerint a törvénymódosítás azért nem aggályos, mert

az adatkezelőnek nincs joga a kérelmező azonosítására, nem ellenőrizheti, hogy a megadott személyes adat valóban a kérelmezőé-e.

Értik, ugye? Péterfalvi Attila - akinek a dolga hivatala nevéből fakadóan a mi személyes adataink védelme és az információszabadság garantálása volna - szerint azért nincs baj azzal, hogy az igénylőknek meg kell adniuk a személyes adataikat, mert

akármilyen kamu adatot is megadhatnak.

Így pedig nem sérülnek alkotmányos jogok. Ez alapján persze értelme se sok van a szabályozásnak, de az is igaz, hogy a Magyar Idők nem is a szabályozás értelméről kérdezte Péterfalvit.

Péterfalvi az interjúban arról is beszélt, hogy a menekültválság adatvédelmi szempontból is nagy gondot jelent. Arról beszélt, hogy a migránsok azonosítás nélkül lépnek be, ami adatvédelmi szempontból gondolom azért jelenthet problémát, mert nem adnak le semmilyen személyes adatot, amit aztán védeni kéne. (Magyar Idők via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.