rendőrség

Négy férfit állítottak elő a kitörés napi rendezvényeken

A rendőrség szerint a gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt.

Benics Márk
belföld

Meggyilkoltak egy 69 éves nőt Zuglóban

A gyanú szerint a fia ölhette meg, akit a XIII. kerületben fogtak el.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Százötvennel menekült a rendőrök elől, aztán elakadt a sárban

A pécsi férfi gyalog még megpróbált elmenekülni.

Fődi Kitti
bűnügy

Rendőrök ébresztették az elbóbiskolt betörőt

Már célegyenesben volt, de a párkányon elaludt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

69 lőfegyere és több kiló robbanóanyaga volt egy soponyai tanyán élő férfinek

A rendőrség szerint a lefoglalt fegyverarzenállal „egy kisebb hadsereget is fel lehetett volna vértezni”.

Herczeg Márk
bűnügy

Hárman zaklathattak a HÉV-en egy nőt, akinek az apja aztán a megállóban sniccerrel vágta meg az egyik férfi nyakát

A rendőrség szerint vasárnap a gödöllői HÉV-en utazott egy 21 éves nő, akit három ismeretlen férfi a gyanú szerint zaklatni kezdett, az egyikük akarata ellenére simogatta.

Herczeg Márk
bűnügy

Átvette három Grammy-díját, valakivel összeverekedett a színfalak mögött, majd bilincsben vitték el a rendőrök az amerikai rappert

Killer Mike-nak rapperhez méltó estéje volt Los Angelesben.

Kaufmann Balázs
külföld

Elkapták a maffiafőnököt, aki néhány lepedőt összekötve szökött meg egy olasz börtönből egy évvel ezelőtt

24 éves börtönbüntetését töltötte drogcsempészet, szervezett bűnözés és illegális fegyvertartás miatt, mikor meglépett tavaly Szardínián.

Bódog Bálint
külföld

Hangtompítós puskával lőhették le a Farkasember szelíd szarvasait, miközben ők a gyerekekkel bent aludtak a házban

Megmérgezhetik a tettest, vagy azt, aki eszik a húsukból, mert a filmekben való szereplés miatt különleges oltásokat kaptak.

Szily László
ÁLLAT

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölésért keresi Dorák Gábort

Azzal gyanúsítják, hogy a Thököly úton egy kisvendéglő előtt az úttestre lökött egy férfit, akit egy autó halálra gázolt.

Herczeg Márk
bűnügy

Emberölés történt szombat éjszaka Budapesten, szokatlanul nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök a helyszínre

Egy Thököly úti kisvendéglő előtti dulakodásban kilöktek valakit az úttestre, akit egy autó elütött.

Haász János
belföld

Összeomlott a bíróságon az újpesti gázoló

Miután elfogták, mert részegen, jogosítvány nélkül vezetve ölt meg egy férfit, akinek a lánya végignézte a haláltusáját.

Herczeg Márk
baleset

Jogosítvány nélkül vezetett az újpesti halálos közúti baleset okozója, akinek garázdaság és testi sértés miatt is volt már rendőrségi ügye

Ismerőse szerint a férfi agresszív ember, és jó, hogy a baleset helyszínén senki sem próbálta őt megállítani.

Bódog Bálint
belföld

Keresi a rendőrség az újpesti halálos közúti baleset okozóját

Azt kérik, hogy aki rendelkezik a férfi hollétével kapcsolatos információval, tegyen bejelentést.

Molnár Kristóf
bűnügy

Egy nyíregyházi férfi agyonverte az élettársát, majd elment, és a holttestet meg az öt kiskorú gyerekét otthagyta a házban

Az 53 éves M. Zoltánt elfogta a rendőrség.

Herczeg Márk
bűnügy