rendőrség

Egy német öregúr paprikasprével fújta le azokat, akik nem tartották a járványvédelmi távolságot

Az aacheni rendőröknek kellett intézkedniük.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hárman is feljelentést tettek, amiért az SZFE hallgatói nem engedték be Szarka Gábort az egyetem épületébe

Személyi szabadság megsértéséről szólnak a feljelentések.

Fődi Kitti
bűnügy

A buszmegállóban estek neki a rajztanárnak Kompolton

Szemtanúk szerint a dulakodás közben a férfi orrát is betörték.

Herczeg Márk
bűnügy

Letartóztattak egy 35 éves pedofil férfit

Egy 11 éves gyermeket rontott meg két éven át.

Herczeg Márk
bűnügy

Fejbe lőtte magát egy rendőr Budapesten

12 óra után egy budapesti, 12. kerületi parkolóban álló kocsiban holtan találták a rendőrség egy hivatásos állományú tagját, aki az ORFK szerint önkezűleg vetett véget az életének.

Herczeg Márk
bűnügy

Szökésben van egy gyerekpornóval és szexuális erőszakkal vádolt férfi

A 60 éves szentendrei férfi az elektronikus nyomkövető eszközt leszedte, és hajnali 1 óra óta nem találják.

Herczeg Márk
bűnügy

Egymillió dolláros kártérítést kér az a fekete férfi, akit lóháton ülő fehér rendőrök kötélre kötve vezettek át egy texasi város utcáin

A hajléktalan férfi az utcán aludt, ezért vitték be a rendőrök 2019-ben.

Horváth Bence
külföld

Vita közben késelte meg saját fiát egy pásztói férfi

Az orvosi szakvélemény szerint a véletlenen múlt, hogy nem kapott halálos sebet a sértett.

Szász Zsófi
bűnügy

Letartóztatták a Pussy Riot két tagját

LMBTQ-zászlókat tűztek ki középületekre Putyin elnök születésnapján.

Neuberger Eszter
külföld

Ellopták, és potom pénzért adták tovább Mao százmilliárdos tekercsét

Kettévágva került elő egy gyűjtőtől, aki azt hihette, hamisítványról van szó.

Szurovecz Illés
külföld

Kristály nevű dizájnerdroggal kereskedő bűnszervezetre csaptak le

Közel 90 rendőr kb. 30 szolgálati autóval szállt meg több helyszínt Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Herczeg Márk
bűnügy

Görögországban bűnszövetkezetnek minősítették az Arany Hajnalt, elítélték a vezetőit

Elítélték a szélsőjobboldali párt vezetőjét és volt parlamenti képviselőit. Kb. 15 ezren tüntettek a fasizmus ellen a bíróság előtt, a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésére kényszerült.

Herczeg Márk
bűnügy

Három rendőrautó is összetört egy bedrogozott pécsi utáni hajszában

Csak amikor elkapták, derült ki, hogy jogsija sincs.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Egy 53 éves férfi hangosan hallgatta a zenét az 1-es villamoson, majd fegyvert fogott az őt csendre intő nőre

P. Zsoltot 5 percen belül elfogták.

Herczeg Márk
bűnügy

Piroson áthajtott rendőrautókat videóztak Budapesten

Két lámpa is égett, mégsem zavarta a két járőrkocsit.

Botos Tamás
bűnügy