Ez 2,6 millió szavazót jelent. Budapesten az országos átlag fölött a részvétel.
Ez 2,6 millió szavazót jelent. Budapesten az országos átlag fölött a részvétel.
De ez a 22,89% már jóval kisebb a részvétel, mint két éve a parlamenti választáson volt.
A 9,98 százalékos részvétel alig marad el a két évvel ezelőtti parlamenti választás részvételi adatától.
A szavazók 28 százaléka maradhat távol.
A háború eléggé elhomályosította a kampányt, ez is lehet egy ok.
Londonban szavaztak a legtöbben, 6951 fő.
A XII. kerületben volt a legmagasabb, 78,25 százalékos a részvétel. Budapesten és környékén sokan, Borsodban kevesen mentek el szavazni.
Az utolsó két órában a fél hetes részvételi adatok szerint kicsit lanyhult a szavazókedv.
Már csak 0,29 százalékponttal marad el a mostani részvétel a 2018-astól.
2018-ban ez az arány 29,93 százalék volt.
2018-ban ez az arány 13,17 százalék volt.
Sajnálatosnak tartják, hogy egyáltalán megszervezték.
Aki még sorban áll, az szavazhat.
Öt éve ez az adat még csak 24,06 százalék volt.
Ez másfélszer annyi, mint 5 éve.