seres mária

2019. szeptember 11.
2019. április 24.
2014. június 2.
2014. május 26.
2014. március 22.

Ezen a képen talán ott vannak a közeljövő magyar miniszterei, államtitkárai

seresmariaA Seres Mária Szövetségesei (SMS) párt tartott látványos és igen szellemes demonstrációt pénteken a Fidesz Lendvai utcai székháza előtt. Egy SMS-falat (értik, ugye?) akartak fölállítani az épületnél, de egy szándékosan odaparkolt mikrobusz ezt megakadályozta. Végül egy kicsit odébb, a Hősök teréhez közelebb állították föl. Egyébként körbeturnézták az összes pártházat (MSZP, DK, Jobbik, LMP, Fidesz) a fallal. Lehet küldeni rája állampolgári hőbörgéseket.

 

2014. március 19.

Ajjaj! Seres Mária szerint ők lesznek a meglepetés az ide választásokon

Nekem már az is meglepetés, hogy Seres Mária Szövetségesei 67 jelöltet tudtak kiállítani. A szervezet vezetője szerint a politikusok burokban élnek és átlagember problémáit kell bevinni a parlamentbe. Ennek megfelelően szólítom most fel Harrach Pétert, Józsa Istvánt és Széll Bernadettet, hogy hozzanak törvényt arról, hogy csak egy szelephosszúságú kerékpárbelsőt lehessen árulni, mert én múltkor rosszat vettem és ezért ma vennem kell újat. (via MTI)