A lap azt is állítja, hogty az oligarcha befolyása csúcsán minisztereket, milliárdosokat előszobáztatott és kormánytagok jelentettek neki a Mahir központjában.
Reggelente lemegy kifliért.
Mostantól az Óváros téren lehet összefutni a geciző oligarchával.
A cégbíróság első fokon döntött.
Régen büszkén hirdették, hogy „A jövő elkezdődött”, „Itt az idő”, „Magyarország jobban teljesít”, „Csak a Fidesz”. Most pedig Kispesten rohadnak.
Elbontották, őrizték, rendőrt hívtak, bíróságra mentek, visszatették.
Eltiltotta a bíróság a Fővárosi Önkormányzatot a Budapesten álló, Simicska-közeli Mahir-oszlopok bontásától, és egyúttal engedélyezték Simicskáéknak, hogy visszaállíthassák a főváros által az utóbbi napokban elbontott oszlopaikat.
Az egyik hirdetőoszlop bontásánál szólalkoztak össze, aztán a vagyonőrök követték az egyik bontómunkást.
Elsodorta az autójával az őrt. A rendőrség mégis az őröket vádolja garázdasággal.
Előkerült a tömegsír, ahol az oligarchaháború idei első áldozatai nyugszanak.
Sokat elárul az ország helyzetéről, hogyan esnek egymásnak az urai.
Felforrósodott a hangulat, a főváros emberei bontani kezdtek, a Mahir biztonságijai megpróbálják lefogni az oszlopot. A rendőrök szóltak, hogy ez szabálysértés, a Mahir ügyvédje szerint viszont az oszlop elbontása bűncselekmény.
A Mahirnek nem tetszik, hogy a főváros döntögeti a hirdetőoszlopait.
A Dubaj nemzetközi repterén üldögélt hétfőn hajnalban.