Nem oda költözött, ahol Novák Katalin is lakott.
A legfixebbnek hitt fideszes bástyák is az új szlogent gyakorolják. Sulyok köztársasági elnök le is írta.
A régi munkatársa helyett mást választott.
Egyrészt szülői hozzájárulás kellett volna hozzá, másrészt a lány nem is tudta, hogy hívják az államfőt, de a felvétel előtt elárulták neki, hogy a videóban már úgy szerepeljen, mintha tudta volna.
Kicsoda Magyarország köztársasági elnöke? A Sándor-palota stábja után mi is arról érdeklődtünk az utcán, tudják-e az emberek a választ erre a nem is olyan egyszerű kérdésre.
És ha valaki tudja, annak mém-reakcióvideóval örvend az államfő.
Milyen háborús eszkaláció?! Azt nézzétek, mekkorát mentett a GOAT!
Vagyis nem közben, hanem még múlt kedden.
Egy mondat és egy négyszavas képfelirat, amiből nem derül ki semmi arról, milyen gyásznap is van ma.
A magyarországi szakaszon várhatóan 2026-ban indulhat el a közlekedés. Ez a valaha volt legnagyobb vasútfejlesztés Magyarországon, gigantikus kínai hitellel és Orbán Viktor apjának köveivel.
Március óta 377 kérvényt kapott, mindet elutasította.
Addig, amíg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó és egyéni teljes jogú tagja.
„Eljöttem, mert egyszer el kell jönnie ide minden magyarnak, hogy lássa, mire képes az emberi gonoszság.”
Orbán tripla nullás ügynöke, a nemzet influenszere olyan kampányt tol, amiről az utókor sem fog beszélni. Íme a 21. század kisbetűs embere, a mamelukok csinovnyikja, a szinte meg sem animált NPC, akiről annyit kell tudni, hogy semmit sem kell tudni róla.
Ha a cikkünk nyomán kirobbant botrányba nem bukik bele Novák Katalin, most nem láthatnánk ezt a videót.