szakellátás

Ennyit értek a magyar államnak a gyerekek

Tíz idézet a kormány gyermekvédelmi jelentéséből: olyan adatok és megállapítások, amelyek mögött emberi drámák és pusztító politikai döntések állnak.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Hogyan erősítené a gyermekvédelmet a kormány – és hogyan az Unicef?

Véletlenül majdnem egyszerre jelentette meg javaslatait a kármentésben lévő kormánypárt és az évtizedek óta ezen dolgozó Unicef. Nem meglepő módon a szakemberek sokkal összetettebb és költségesebb, a gyerekekre fókuszáló megoldásokat ajánlanak.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Júniusban kapott sürgős beutalót, szeptemberben tudták fogadni a szakrendelésen, akkor már nem volt műthető

A vidéki kórházak egyes szakrendelései teljesen kiürültek. A területi rendszer miatt más városba nem lehet küldeni a beteget. Ez emberek életébe kerül.

Fődi Kitti
Egészségügy

Leáll a járóbeteg szakellátás a hatvani kórházban

A szakellátásokat csak kivételes esetben vehetik igénybe a betegek.

Mészáros Juli
Egészségügy

Hat nap kevés volt, hogy minden tisztázódjon az egészségügyben kötelezően előírt PCR-tesztekről

Kásler Miklós utasítását próbálja értelmezni a szakma.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Több hónaposak a várólisták a gyermekortopédiákon, mert nincs elég orvos

Van, akinek fél évet kell várnia, hogy bejusson a szakrendelésre.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy