Az Aszad-rezsim bukását követő két hónapban Szíria sorsának alakulása még az optimistább várakozásokat is felülmúlta. Az országnál is meglepőbb kanyarokat vett vezetője, a turbános forradalmár al-Dzsolániból lett öltönyös elnök es-Sar. De ez egy nagyon-nagyon hosszú út leges-legeleje.
Erről a stockholmi szír nagykövetség adott hírt.
Több százan már el is hagyták a szigetet.
„Mostanra ezt mindenki felismerte, állami szinten is” – mondta az orosz külügyminiszter.
Ahmed Huszein as-Sár azt mondta, a prioritás a kormányzati vákuum betöltése „törvényes és legális módon”.
Felbontották a 49 évre szóló szerződést.
Aki visszamegy Szíriába, az ingyen repjegy mellé 1700 eurós támogatást is kaphatna.
A németek már hazaküldenék a szíriai menekülteket, de még nem tudni, az országban iszlamista konszolidáció, újabb polgárháború vagy őskáosz következik-e. A kurdok megint buknak, a törökök nyernek, sok múlik Trumpon: romokból kellene államot építeni, és mindenki nagyot bukhat, ha nem sikerül.
Szijjártó szerint azért döntöttek így, mert „mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak”.
Ez a magát hírügynökségnek nevező felület az országot december óta vezető HTS támogatója volt az elmúlt években.
Annalena Baerbock elmondása szerint nyilvánvaló volt, hogy nem fognak kezet fogni.
A német külügyminiszter szerint a látogatás egyértelmű jelzés volt a szíriaiaknak, hogy újjáépülhetnek a kapcsolatok Németországgal és az EU-val. Ennek persze van feltétele.
A „kárhozottak és tévútra tévedtek” helyett ezentúl azt mondják, hogy „a zsidók és a keresztények”.
A ruszofóbia, a civilek és a színes tüntetések az orosz államot fenyegető fő veszélyek, a tálibokkal viszont kezdődhet a barátkozás
Az országot vezető HTS közölte, a gyújtogatók egy külföldi dzsihadista csoport tagjai voltak, őket őrizetbe vették, a fát pedig gyorsan pótolják.