theranos

A valóságcsavarás vébédöntője

Magyarországon is bemutatták a You Can See Everything című filmet, aminek már az előzetesétől eldobta az agyát az internet egy része. A háromórás Nathan Fielder-Elizabeth Holmes dokumentumfilm nem okoz csalódást, és úgy feszíti szét a műfaj kereteit, ahogy a szereplőktől remélni lehetett.

plankog
FILM

Egy texasi szövetségi börtöntáborba szállították Jeffrey Epstein egykori bizalmasát és bűntársát

Ghislaine Maxwell húszéves börtönbüntetését tölti. A Büntetés-végrehajtási Hivatal nem indokolta, miért helyezték át.

Jelinek Anna
bűnügy

11 év börtönt kapott a Theranos alapítója, aki azt állította, hogy egy csepp vérből minden betegséget ki tud mutatni

Elizabeth Holmes átverte a befektetőket és a betegeket is.

Fődi Kitti
bűnügy

Bűnösnek találták Elizabeth Holmest, a Theranos alapítóját

A Szilícium-völgy történetének tán legnagyobb csalási ügyében született ítélet. Holmes azt ígérte, hogy technológiájuk révén pár csepp vérből tudnak majd kimutatni betegségeket, de ebből semmi sem volt igaz.

Horváth Bence
külföld

Bántalmazó kapcsolatára hivatkozva védekezhet az orvosi startup csalással vádolt alapítója

Az egyetemista lányból lett csodavállalkozó, Elizabeth Holmes azt ígérte, egyetlen csepp vérből rengeteg betegséget tud diagnosztizálni forradalmi ötletével. Százmilliókat csalt ki befektetőktől, a teszt sosem működött. Szeptemberben kezdődik a tárgyalása.

Mészáros Juli
bűnügy