Miután kocsmázásból hazafelé jutott eszébe, hogy nem vett neki semmit. Kár, hogy ezt sem vette.
És azonnali adócsökkentést is.
A 43 éves apa felakasztotta magát.
Székek, fotelek, asztalok és több száz könyv is volt a boltíves megállóban. A gyújtogatót kórházba szállították.
A fiú súlyos fejsérüléseket szenvedett.
Horváth 2014 óta állt a megyei közigazgatás élén, péntek este még a helyi farsangi mulatságból posztolt.
Magyar szerint a részvételi arány a Fidesz mozgósítási kudarca.
Külön indulnak az ellenzéki pártok, a Tisza viszont nem vesz részt az időközin.
Rendhagyó reklámfilm.
Nagy vonalakban: Magyar-hanta és tele a gatya. Ennyi.
És más esetleges időköziken sem.
Huszonhat év után új országgyűlési képviselője lesz a választókerületnek, ami nem könnyű terep az ellenzéknek.
Kétfős, tíz végrehajtáson átesett építőipari cég és egy családi társvállalkozás találkozása egymilliárd forintnyi támogatással.
„Szomorú augusztusra ébredtünk.”
Kedden is lehet esőre számítani, főként északon és a Dunántúlon.