Szerintük a tűz megelőzhető lett volna, ha a Hawaiian Electric enged a figyelmeztetésnek.
Az első jelentések szerint az áldozatok bevándorlók lehettek.
A faház szinte sértetlenül áll, miközben minden porrá égett körülötte.
A főutat a 42-es kilométernél a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták. Az Útinform a honlapján arra figyelmeztetett, hogy a környéken torlódásra kell számítani.
A mediterrán ökoszisztémát „úgy tervezték, hogy égjen”, nem az a gond, hogy néha vannak erdőtüzek, hanem hogy egyre többször vannak, emiatt pedig belekevertük magunkat egy ördögi körbe.
Egy hét alatt több mint száz halálos áldozat, százakat még keresnek.
500 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat.
A helyi kormányzó szerint naponta további 10-20 áldozatra lehet számítani.
A legfrissebb jelentések szerint 93 emberéletet követelt a tűz.
A vendégek már a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyták az épületet.
Lahaina városa gyakorlatilag porig égett.
A Dora hurrikán szele szította fel az erdőtüzeket Maui szigetén, ahol minden lángol.
A francia miniszterelnök bejelentette, hogy a tragédia helyszínére utazik.
17 embert viszont kimenekítettek már az épületből.
Turistákat kellett evakuálni.