Varga Mihály

2015-ben három szombatot vesz el tőlünk a kormány

Herczeg Márk
gazdaság

Rogán szerint bolond az, aki gazdasági növekedés idején megszorításokra gondol

A frakcióvezető szerint az Egyesült Államok fontos szövetségesünk, ezért az onnan érkező megnyilvánulásokat kellő türelemmel és megértéssel érdemes fogadnunk.

Horváth Bence
POLITIKA

Gyurcsány nyomdokain Orbánék

A kormány most néz szembe azzal, hogy az elmúlt években a hatalom megtartása és bebetonozása érdekében felelőtlen intézkedések sorozatát hozta. Az egykori miniszterelnök e helyzetre 2006-ban megszorítással és óriási reformhévvel reagált.

Véleményvezér
mélyebb

Varga Mihály akkora megszorítást jelentett be, amekkorát Bokros Lajos óta senki

1700 milliárd forinttal csökkentené a kormány az állami kiadásokat.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Majd az állam megmondja, hogy mi leszel, ha nagy leszel

2015 őszétől gyakorlatilag államosítanák a szakképzési rendszer nagy részét Magyarországon. Itt lehet megnézni melyik megyében mit lehet majd állami támogatással tanulni.

erdelyip
oktatás

A 444 válasza Varga Mihály miniszternek: Nem, nem az volt

Nem akarunk romot a park helyett, tényleg nem.

Magyari Péter
Budapest

Varga Mihály időkapszulát tett a jövő kínai citromsavgyára alá

Herczeg Márk
sci-fi

A magyar kormány szerint az RTL-nek nincs erkölcsi alapja a magyar kormány támadására

Diktatúra, gyarmat, önző profitérdek. Reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az RTL-csoport vádjaira, minden kötelező elem előkerült benne.

Horváth Bence
POLITIKA

Varga Mihály szerint minél előbb keres rengeteg pénzt Andy Vajna, annál gyorsabban lesz pénz gyermekétkeztetésre

A kaszinóknak a hétmilliárdos adókedvezmény azért kellett, hogy minél több adót fizessenek.

Horváth Bence
gazdaság

A magyar politikusok úgy pózolnak a kabalafigurákkal, ahogy az a mesében meg van írva

Ez az ő munkájuk. És nem is kevés.

Herczeg Márk
POLITIKA

A kormány nem akar gyerekszámhoz kötött nyugdíjat

Legalábbis Varga Mihály azt állítja, semmilyen változtatást nem terveznek.

Herczeg Márk
gazdaság

Az állam feljavítja, majd továbbpasszolja az MKB-t

Az adófizetők pénzén.

Botos Tamás
gazdaság

Varga: Lesz egy tisztítószámla, így is megérte...

A nemzetgazdasági miniszter vall őszintén a tegnapi pezsgőzésről.

Botos Tamás
POLITIKA

Varga Mihály szerint nem lesz bankcsőd Magyarországon

A költségvetési zárolásban a rezsicsökkentés is szerepet játszott. Senki sem gondolta, hogy ennyire lenyomja az inflációt.

Botos Tamás
gazdaság

Alig másfél hónapja van új kormány, de máris megszorít

Az államháztartási hiány megugrása miatt 110 milliárd forintos belső zárolást hajt végre az állam, jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

444.hu
politika