Mínusz 106 centinél tart a folyó Paksnál.
Hajnali 3 óra óta többször is megdőlt a rekord. Nemcsak az aszály és a kánikula felelős ezért, hanem az emberi beavatkozás is.
A turistákat buszokkal viszik a fővárosba.
A török kori híd cölöpjei is felszínre kerültek Szolnoknál.
Órák óta 19 centin áll, a korábbi rekord csütörtök óta 25 centi volt.
A megerősödő szél az enyhébb idő ellenére is fokozza a párolgást, ami naponta mintegy hatmillió köbméter vízveszteséget okoz.
Kedd reggel 171 centi volt a vízállás.
Még egy rossz hír Magyarország harmadik legnagyobb természetes taváról.
Az elmúlt 10 évben egyszer sem volt ennyire alacsony a vízállás tavasszal.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint ez „egy sekély tó, amelynek a vízszintje alapvetően a vízgyűjtőterületére hulló csapadéktól függ”.
Nagy javulás ráadásul mostanában nem várható, az előrejelzések szerint csak pár milliméter eső várható a következő egy hétben a tó térségében.
Hét centiméterrel dőlt meg az eddigi, egy hónappal ezelőtt mért negatív rekord.
Volt honnan.
Az ország döntő részén mindössze 15-30 százalék volt pénteken napközben a relatív páratartalom, egyetlen területen, a Balaton környékén viszont 50 százalék fölé is emelkedett.
A folyó vízszintje -292 centiméter volt Szolnoknál.