Tállai a HVG megkeresésére tagadta, hogy a NAV bármilyen vizsgálatot folytatna a korrupcióellenes harcra kapott, de elkorrumpálódott pénzek ügyében, amiben a NAV folytat vizsgálatot.
A jelentés szerint orosz műveletek folynak Franciaországban, Hollandiában, Magyarországon, Ausztriában és Csehországban is.
Ez az a kórház, ahol korábban bevezették, hogy parkolójegyet kell váltania a szirénázó mentőautónak is.
Ebben egy amerikai kormányzati illetékes szerint 99.9 százalékig biztos is a balesetet vizsgáló szakértői csoport.
A cég olyan ügyfelekkel szemben indított pereket, akik a csőd előtti napokban gyanús hirtelenséggel váltották pénzre a lejárat előtti kötvényeiket. Semmi gyanúsat nem találtak.
Csepreghy Nándor szerint ha tisztázták volna az alapítványokat, akkor a kormánynak bocsánatot kellene kérnie, de most nem kell.
Mert az amerikai cég exkluzív szerződéseket írat alá a kiadókkal az elektronikus könyvekre, ami a gyanú szerint versenyellenes.
„Ha helytállóak azok az információk, hogy a német hírszerzés tömegesen gyűjtött adatokat, akkor Németországnak magyarázattal kell szolgálnia” – mondta a távközlési miniszter.
Új fékrendszer, új szabályok. A belső vizsgálat szerint szombaton azért indult el fék nélkül a szerelvény, mert túl sok utas szállt fel rá.
Mert a cég szerint ők kifejezetten családbarátok, és semmi sem tiltja éttermeikben a szoptatást.
Miből telik a miniszterelnök titokzatos tanácsadójának Gucci táskára? Na és médiabirodalomra?
Elkészült a NAV és az elnöke, Vida Ildikó korrupcióját vizsgáló jelentés, amit személyesen Vida Ildikó felügyelt.
Közleményük szerint a BKV amúgy szokott figyelni rá, hogy a járművezetői betartsák a KRESZ előírásait.
Még mindig a Belváros polgármesteréé az a Szerb utcai ingatlan, amit kedvezményesen vett meg az önkormányzattól. Visszaadná, de nem tudja. Pedig tudná.