• Egy évvel a választások előtt a Jobbik középre és Simicska Lajos felé húzódott.
• Ma már sok kérdésben nem világos, hogy Orbán Viktor vagy Vona Gábor képvisel-e szélsőségesebb álláspontot, és ez alaposan megnehezíti a Jobbik dolgát.
• Vona Gábor szerint a miniszterelnök mentális problémákkal küzd, és Mészáros Lőrincen keresztül közpénzt tesz a saját zsebébe. 
• A Jobbik elnöke azt mondja, hogy a leszerepelt baloldali pártokkal soha nem működne együtt, de az LMP politikusaival jókat lehet vitatkozni.
• És hisz a szólás- és véleményszabadságban.

„Isten bizony, nem csavarjuk ki a kezetekből a diktafont és a fényképezőgépet! ;)” - írta emailje végére Vona Gábor munkatársa, akivel a Jobbik elnökével tervezett interjú részleteit egyeztettem. Egy olyan ember utalt kedvesen a 444 munkatársával szemben néhány nappal korábban elkövetett kormánypárti inzultusra, aki egyébként a Facebookon „gárdista”-ként jelöli meg a munkahelyét, és fényképei közt is lehet olyat találni, amin árpádsávos egyenruhában van.

A fényképezőgépet végül akkor sem tudták volna kicsavarni a kezünkből, ha mégis erre vágynak, mert fotósunkról az Országgyűlés Irodaházának portáján kiderült, hogy nemcsak a Parlamentből, hanem ebből a hasonlóan patinás épületből is ki van tiltva. Ennek a rövid bevezetőnek a leírására azonban nemcsak azért volt szükség, hogy a 444 olvasói értsék, ezt a cikket miért nem az interjú helyszínén készült képek illusztrálják, hanem hogy világos legyen, 2017 májusára milyen fura hely lett Magyarország.

Ki gondolta volna alig néhány éve, hogy a szélsőjobboldali párt munkatársa egyszer majd kedvesen viccelődik a kormánypropaganda által liberális-sorosista CIA-fiókszervezetnek tartott sajtótermékkel?

A nagy összeborulás apropóján Vonát is megkérdeztem, hogy ő maga elkötelezett híve-e a szólás- és véleményszabadság liberális eszményének, gondosan ügyelve a liberális szó hangsúlyozására, amire a válasz az volt, hogy

„pontosan”.

Vona Gábor politikai karrierjét végigfutva talán nem kellene meglepődni azon, hogy Magyarországon vannak furcsa kanyarok. Az 1978-as születésű Vona a Fideszből és egy személyesen Orbán Viktorhoz is közel álló polgári körből lett 2003-ban a kifulladó MIÉP helyére lépő, többnyire fiatalok által gründolt Jobbik egyik alapítója. Vona 2006 óta a párt elnöke, a komolyabb pártok közül csak a Fideszt vezeti hosszabb ideje ugyanaz az ember.

Több mint tíz év a magyar politikában egy párt élén rutint és fásultságot egyaránt eredményez. Amikor két hónapja az összbaloldali miniszterelnöki pozícióra pályázó Botka Lászlóval beszéltem, ő nagy svunggal, kifejezetten szenvedélyesen beszélt az MSZP baloldali fordulatáról, a gazdagok megsarcoláról, a liberalizmusról. A már korábban is gépiesnek tűnő Vonából mára vagy teljesen kihunyt bármiféle politikai vízió iránti szenvedély, vagy olyan profi politikus lett, aki tökéletesen tudja magát tartani ahhoz, amit mondania kell. Esetleg mindkettő.

Egy évvel a 2018-as választás előtt pedig Vonának azt kell mondania, ami mindenkihez szól, és senkit nem bánt meg. Néhány szó szerinti idézet, amelyekből tényleg mindenki azt hall ki, amit hallani szeretne:

„Nem vagyunk ádáz ellenségei az atomenergiának, de elfogult támogatói sem.” 

„A Jobbik nem multiellenes.” 

„Új pártok kellenek, új politikai stílus, új arcok, új víziók.” 

És végül az adu ász 

„nem azt kell nézni, hogy a Jobbik honnét jön, hanem hogy merre tart”.

Hogy a Jobbik merre tart, azért különösen fontos most, mert Vona 11 éves vezetése alatt a párt komolyan soha nem volt esélyes a hatalomátvételre, és a legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint ma is hozzávetőlegesen annyian szavaznának rájuk, mint 2014-ben. Ha a következő egy évben nem történik valamilyen földindulás, a 2018-as választásokon Vona Gábornak nagyjából annyi esélye van Orbán Viktor legyőzésére, mint Botka Lászlónak.

Vona és pártja nem tud elmozdulni a biztos pártválasztók körében mért, 20 százalék körüli holtpontról, ami a mai magyar választási rendszerben nem sokra elég, viszont az utóbbi hónapok hosszú ideje a legizgalmasabbak voltak a párt életében. Ez legkésőbb 2016 májusában vált nyilvánvalóvá, amikor Vonáék kiszorították a parlamentből a szélsőséges és önfejű Novák Elődöt, és nagyjából ezzel összhangban megindult a Jobbik középre húzódása, amit a közvélemény igen hülye szóval „cukiságkampány”-nak nevez. A középre húzódás annyira feltűnő, hogy az utóbbi napok hírei szerint már meg is indult a mozgolódás, hogy egy új politikai erő töltse ki a szélsőjobbon hátrahagyott űrt.

Nem mintha nem maradtak volna a Jobbikban továbbra is a szélsőjobb felé húzó politikusok. Közülük a párt alelnöke, Ásotthalom polgármestere, a migránsvadász akcióival a médiában folyamatosan szereplő Toroczkai László a legprominensebb. De Vona szerint

„Toroczkai László sem szélsőség. Markánsan képvisel egy nemzeti önvédelmet a migráció problémájával szemben, amit az Ásotthalmon élők száz százalékban támogatnak. Ettől még vannak ügyek, például a CEU vagy a mecsetek betiltásának ügye, amiben én nem értek vele egyet.”

Amikor a Toroczkai által a Facebookra rendszeresen feltöltött, összefogdosott, megalázott, rettegő menekültekről készült képekről kérdeztem, Vona előbb megvédte alelnökét azzal, hogy „bulváros beállítás” Toroczkai embereinek nevezni a helyi mezőőröket, és „ha bármilyen túlkapás lenne, a magyar hatóságok közbelépnének”. De mielőtt vissza tudtam volna kérdezni, máris magától mondta a középre húzódó, néppárti egyszeregyet:

„Mindannyiunknak vannak ezzel a humanitárius katasztrófával kapcsolatban emberi érzései, mindannyian sajnáljuk ezeket az embereket, de mi Magyarország biztonságáért vagyunk felelősek. Jól látjuk, hogy Nyugat Európában hova vezetett a kontroll nélküli bevándorlás, nem szeretnénk Magyarországon terrorizmust, olyan jellegű multikulturalizmust, amit már nem lehet kezelni.”

Nyugat-Európa felemlegetése Vona részéről már csak azért is meglepő volt, mert egész beszélgetésünk során messze akkor tűnt a legbizonytalanabbnak, amikor Nyugat-Európáról kérdeztem. Az interjút a kontinens legfontosabb aktuális hírével, a francia elnökválasztással kezdtem, ami teljesen felkészületlenül érhette a Jobbik elnökét, aki a vesztes jelöltet következetesen, apjával összevonva, Jean Marine Le Pennek nevezte. Vona „jobb eredményt” várt Le Pentől, de arra nem adott egyenes választ, hogy a Jobbikhoz hasonlóan a szélről középre evezni próbáló Nemzeti Front jelöltjének drukkolt-e a beszélgetésünk előtti vasárnapon.

„Nem gondolom azt, hogy Magyarország szempontjából van most relevanciája, hogy Jean Marine Le Pen vagy Macron lett a francia elnök. Én Magyarországnak drukkoltam.”

Ez a magyaroknak drukkolós vonal később is előbukkant, a Jobbik számára érezhetően olyan kommunikációs fordulat ez, amit bármikor be lehet vetni egy egyenes válasz helyett, ráadásul szépen illeszkedik a párt nacionalista gyökereihez. Amikor tovább érdeklődtem arról, hogy mégis, milyen tanulságot vonhat le a Jobbik abból, hogy hiába a középre húzódás, Marine Le Pen nagyon simán kikapott, Vona reménykedő válaszából azért csak le lehetett szűrni, hogy merre húz a szíve:

„Azt ugye nem tudjuk, hogy egy nemzetgyűlési választáson ez majd mire lesz elég. Lehet, hogy elnöki mandátumot nem tudott szerezni Jean Marine Le Pen, de lehet, hogy a pártja a legerősebb párttá válik Franciaországban.”

Gyorsan utána pedig azt is, hogy a Jobbikban is elkezdtek ráérezni, merre mozdulnak éppen a demokratikus politikai rendszerek:

„A 20. századi pártstruktúrák egyre kevésbé képesek lefedni a választói igényeket. A francia választásnak a legfontosabb tanulsága az, hogy mind a két elnökjelölt a régi pártstruktúrán kívülről érkezett.”

Amikor Toroczkai László szélsőjobboldaliságáról beszéltünk, ismét elmondta nagyjából ugyanezt:

„Az egész jobb-baloldali politikai koordinátarendszert nem akarom elfogadni. A 21. század politikai koordinátarendszere még nem látható, nem lehet megmondani, hogy ki van középen vagy máshol.”

Vona talán nem tudja, de lehet, csak nem akarta kimondani, hogy sok szakértő szerint már nagyon is látható a 21. század politikai koordinátarendszere, ami felváltja az eddigi bal-jobb felosztást. Ez a globalista-nativista szembenállás, aminek egyes vélemények szerint az amerikai, mások szerint éppen a francia elnökválasztás volt az első nagy csatája. Pedig a Jobbiknak nagyon sürgősen el kellene kezdenie ebben a koordinátarendszerben gondolkodni, mert a legyőzni kívánt Fidesz már egyértelműen állást foglalt a nativista oldalon, ahol nem biztos, hogy van még hely a magyar politikai életben.

Miben más egyáltalán a 2017-es Jobbik politikája, mint a Fideszé? A választási kampány egyik slágertémája biztosan a bevándorlás lesz, és amikor azt kérdeztem Vonától, hogy ebben a kérdésben mennyire mondanak mást, mint a Fidesz, nem volt könnyű helyzetben:

„A gyakorlati elemeket tekintve tényleg nagy a hasonlóság. De a Jobbik a migrációt megoldani akarja, Orbán Viktor pedig csak kampánytémaként használni. Neki az az érdeke, hogy ez a téma folyamatosan mint krízis legyen jelen. Mi nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, nem akarunk folyamatosan nemzetközi összeesküvéselméletekkel riogatni.”

A középre húzódás kétségtelenül látványos attól a Vonától, aki néhány éve még arról szónokolt, hogy a könyökén jön a holokauszt, csak azon a Jobbik által vágyott középen mintha már ott lenne a Fidesz. Hogy Vona a saját szavaival különböztethesse meg a két pártot, egy nagyon magas labdával arra kértem, mondja el, mégis, miben más az ő programjuk, mint a Fideszé. Mármint azon kívül, hogy ellenzéki párttól kötelezően tisztább közéletet ígérnek. Amire Vona egy régi lemezt vett elő:

„A Fidesz gazdaságpolitkikájának lényege, hogy hazai földesurakat és oligarchákat kell kitermelni, akik majd a magyar gazdaságot a vállukra veszik. Mi valódi középosztályt és polgárosodást szeretnénk. A gazdaságban egy ökoszociális nemzetgazdaságnak nevezett paradigmaváltást szeretnénk elérni, amiben a piac szabadságát különböző kontrollok alá vonnánk. Egyrészt szociális kontroll alá, ahogy ezt a szociális piacgazdaságban is megteszik. Másrészt ökológiai kontroll alá, mivel Magyarországnak a természeti kincsei hosszú távon is előnyt jelenthetnek. Harmadrészt pedig nemzeti kontroll alá, mert a nemzeti tulajdonú vállalkozásnak, a magyar gazdaságnak fejlődnie kell.”

Ez az ökoszociális, szinte LMP-s fordulat meglepő lehet annak, aki az utóbbi években a Jobbikon csak a szélsőjobboldali mázt látta, de ez a balos-népies filozófia, és maga az ökoszociális gondolat is vagy egy évtizede része a Jobbik programjának. A gond itt is az, hogy, legalábbis a szavak szintjén, tulajdonképpen a Fideszének is, és a balos-liberális ellenzéki pártok jelentős részének sem lenne gondja sem a szociális, sem az ökológiai, sem a nemzeti kontrollal.

A Jobbik és az ellenzék másik oldalának közeledése nem újdonság. Néhány hónapja Kőszeg Ferenc, a kommunistaellenes demokratikus ellenzék, majd az SZDSZ emblematikus alakja írt nagy port kavart cikket „Orbán ellen akár a Jobbikkal is” témában, és különböző balos-liberális politikusok, ha nyilvánosan nem is, de pengetnek hasonló húrokat. Ezeket a hangokat Vona is hallja:

„Látom azt, hogy a baloldalon van egy nagy kétségbeesés, de a nagy ellenzéki összeborulás nem működik. Én nem hiszek abban, hogy van Az Ellenzék. Leszerepelt baloldali pártokkal ugyanúgy nem tudunk együttműködni, mint a Fidesszel.”

Mivel úgy tűnt, hogy nagyon gondosan megválogatott szavakat hallok, a hangsúly pedig a „leszerepelten” van, muszáj volt megkérdezni, melyek azok a pártok, amelyekkel nem tudja elképzelni az együttműködést.

„Az MSZP-vel és a DK-val semmiképpen”

– pontosította Vona, hogy ki egyszerre leszerepelt és baloldali. Na és az LMP?

„Az LMP-vel értelmes vitákat lehet folytatni. Sok dologban nagyon nem értünk egyet, de ezek értelmes, legitim viták”

– válaszolta, majd külön kiemelte Szél Bernadettet és az egykori LMP-elnök Schiffer Andrást, mint értelmes vitapartnereket. Az új játékos Momentumról is kifejezetten megértően nyilatkozott.

„Mi annak idején ugyanígy kezdtük. Főiskolások, egyetemisták összeálltak. És volt egy politikai víziónk. De ez ilyen hirtelen berobbanó nagy ígéretekkel mindig óvatos vagyok, mert azt látom, hogy ahhoz, hogy egy politikai közösség stabillá váljon, nagyon sok munka kell.”

Bal- és liberális oldalról egyre gyakrabban hallani, hogy a Fidesz által saját magára szabott választási rendszerben Orbán Viktort már nem lehet legyőzni. Az áprilisi budapesti tüntetéseken új választási törvényt kezdtek követelni. Vona olyannyira nem ért egyet Orbán legyőzhetetlensével, hogy egész beszélgetésünk során messze ekkor tűnt a legszenvedélyesebbenk és egyben a legőszintébbnek:

„El tudok képzelni ennél igazságosabb választási rendszert, különösen azt, hogy az elvándorolt magyaroknak biztosítsuk az elektronikus úton szavazás jogát, de ezzel a rendszerrel kell megverni a Fideszt, és meg is lehet.”

Hiába Vona relatív optimizmusa, 2017 elején a magyar választók jelentős részét a választási rendszer részleteinél és az ökoszociális paradigmaváltásnál lényegesen jobban érdekli, hogy pontosan milyen a viszony a Jobbik és Orbán Viktor egykori barátja és üzletfele, Simicska Lajos közt. Ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy valamilyen viszony van, és ez is adta az apropót is, hogy a 444 nagyjából egy évvel a választások előtt interjút kérjen Vona Gábortól.

Ezzel - hogy ez téma lesz, és hogy a 444 erről kérdezni fogja - Vona nyilván tisztában volt, így amint megemlítettem Simicska nevét, szinte ömlött belőle a szó.

„Orbán Viktor két embernek köszönhet nagyon sokat. Az egyik Soros György, aki politikussá tette, a másik Simicska Lajos, aki pedig miniszterelnökké, aztán később mindkettejükkel szakított. Gondolom az ő lelki tusái ezzel kapcsolatban még nem értek véget, ezeket a belső tusákat projektálja a társadalomra, és lényegében már a mentális problémáknak arra a szintjére jutott, hogy mindenben ezt látja. Simicska- és Soros-fóbiában szenved, a világ minden rezdülésében őket látja. Bármi rossz történik, azt gondolja, hogy az biztosan Soros György vagy Simicska Lajos összeesküvése. Én nem akarok az ő mentális küzdelmében szereplő lenni.”

És arra is van gondosan, patikamérlegen kimért válasz, hogy pontosan milyen a viszony a pártelnök és az oligarcha közt.

„Nincs közöttünk semmilyen formális vagy informális viszony. Én találkoztam vele többször, beszélgettem is vele, de nem négyszemközt, és ezeken az eseményeken ott voltak az MSZP és az LMP politikusai is.”

A védekezés után pedig azonnal jött a támadás is:

„Nem egy megtört embernek tűnt, olyannak, aki szeretne visszavonulni, hanem látszott rajta, hogy neki még vannak tervei.”

Az persze nem igaz, hogy a Jobbik és Simicska között ne lenne semmilyen viszony, hiszen a párt jelenleg is futó plakátkampányához („Ti dolgoztok, ők lopnak”) Simicska reklámtáblai biztosítanak felületet. Azt sajnos Vona nem akarta elárulni, hogy ezért mennyit fizetnek.

„Köt bennünket egy üzleti titoktartás. Az Állami Számvevőszék felé ez transzparens lesz, de banki hitelt kellett felvennünk, hogy a plakátkampányt finanszírozni tudjuk.” Na de mégis, piaci árat fizettek, vagy Simicskának volt egy gálánsabb ajánlata? „Piaci szereplőkkel piaci tárgyalásokat folytattunk.”

A Jobbik és Simicska között nemcsak ezt a pénzügyi viszonyt kell tisztázni, hanem azt is, hogy a párt hogy viszonyul azokhoz a százmilliárdos összegekhez, amelyek 2010 és 2015 között vándoroltak a magyar államtól az akkor még Orbán Viktorral egy hajóban evező milliárdoshoz. Vona azt mondta, „érintőlegesen” beszélt Simicskával erről a kérdésről, és „ezzel kapcsolatban Simicska Lajoson azt láttam, és ő így is fogalmazott, hogy ő úgy érzi, hogy neki van felelőssége abban, ami ebben az országban kialakult”. És mire számíthat egy ilyen bűnbánó milliárdos, ha 2018-ban a Jobbik hatalomra jut?

„Mindenki arra számíthat, Simicska Lajos is, hogy ha van valami olyan, ami törvénytelen, akkor elszámoltatás vár rá és a törvény előtti egyenlőség érvényesülése” 

– jött a nem igazán gördülékeny válasz. Idéztem Vonának Botka László ennél azért egy fokkal erősebb mondatát, amely szerint „ha működni kezd az igazságszolgáltatás, valószínűleg bilincs kerül fideszesekre”, amivel a Jobbik elnöke is egyetértett, de azt nem tudtuk tisztázni, hogy ebbe a körbe vajon Simicska Lajos is beletartozna-e. Maradtunk a törvény előtti egyenlőségnél. Amikor Mészáros Lőrincre kérdeztem rá, Vona ismét lendületesebbre váltott:

„Mészáros Lőrinc jelen pillanatban ennek az országnak az egyik legneuralgikusabb pontja. Mészáros Lőrinc ugyanis mint üzletember nem létezik, valójában ő Orbán Viktor strómanja. Ez nem Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása, hanem Orbán Viktor vagyongyarapodása. Innentől kezdve ez egy nemzetbiztonsági ügy, mert ez nem csak korrupciós ügy, hanem arról van szó, hogy van egy ember, aki a miniszterelnöknek gyűjt állami forrásokból pénzt. Innentől kezdve a teljes magyar politikai vezetés zsarolható.”

Nagyon úgy tűnt, hogy ha már migránsügyben nem tudnak nagyon újat mondani a Fideszhez képest, Simicska Lajosról pedig inkább nem mondanának semmit, a Jobbik inkább azt a kettős üzenetet sulykolná a következő egy évben, hogy Orbán Viktor egyrészt mentális problémákkal küzd, másrészt lop.

A középre húzódó Vona amikor csak lehet, elő is szedte ennek a kettős üzenetnek valamelyik elemét. A paksi bővítést a Jobbik korábban elég egyértelműen támogatta, most viszont Vona inkább a cikk elején idézett semleges „se ellenségei, se elfogult támogatói” álláspontot képviselte, majd hozzátette, hogy természetesen elleneznek bármiféle titkos gazdasági szerződést.

A Jobbik és Paks viszonya persze nemcsak energiapolitikai kérdések miatt fontos, hanem mert a párt, mielőtt Orbán Viktor elkezdett volna Vlagyimir Putyin karjaiba borulni, Moszkva érdekeinek egyik legfontosabb képviselője volt a magyar közéletben. Ez a kémkedéssel vádolt EP-képviselőjük, Kovács Béla ügyének 2014-es felszínre kerülése óta a szélesebb közvélemény számára is ismert. Vona Kovácscsal kapcsolatban a tehetetlen áldozat szerepét vette fel.

„Kovács Béla ügyét a hatóságoknak kell tisztázni, nekünk nincs eszközünk arra, hogy egy orosz ügynököt dekonspiráljunk. 2014 májusa óta azt várom, hogy tisztázzuk, pontosan mi történt. Nem értem miért kell ezt három éven át nyújtani, de felmerül az is, hogy a Fidesz majd a választási kampányban szeretné elővenni ezt az ügyet.”

Ebben lehet, hogy igaza van, viszont amikor arról kérdeztem, hogy vannak-e benne kételyek Kovács ártatlanságával kapcsolatban, kicsit furcsa kanyar következett:

„Hogy vannak-e bennem kételyek, az másodlagos. Ha Kovács Béla ügynök, akkor én vagyok az áldozat. A szolgálatoknak meg kellett volna mondania, hogy Vona úr, az ön pártjába történt egy orosz beépülés, kérjük működjön velünk együtt, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk.”

Akárcsak a francia elnökválasztásnál, Vona Moszkva és Putyin kapcsán is a középre helyezkedést és a hárítást választja az egyértelmű értékválasztás helyett:

„Magyarországnak geopolitikai helyzetéből fakadóan egyszerre kell jóban lennie Brüsszellel, Berlinnel, Washingtonnal, Moszkvával és Ankarával. Ez nem értékalapú választás, hanem geopilitikai kényszer.”

Rákérdeztem, mi a véleménye arról a viszonylag elterjedt nézeről, hogy Vlagyimir Putyin egy tömeggyilkos diktátor, aki szükség esetén politikai ellenfeleit egyszerűen elteszi láb alól, de Vona ebben a viszonylag egyértelmű kérdésben sem volt hajlandó egyértelműen megnyilvánulni.

„Nem szeretném Putyin politikai eszköztárát Magyarországon látni, de nem is akarom őt megítélni, ez az orosz emberek dolga. Tiszteletben kell tartanunk az orosz emberek véleményét. Oroszország vezetése más stílust igényel, mint Nyugat-Európa, ezt el kell fogadni.”

A talán tájékozatlanságból is fakadó külpolitikai ingadozással szemben az utóbbi hetek legfontosabb magyar belpolitikai témájával, a lex CEU-val és a civiltörvénnnyel kapcsolatban Vona egyértelműbben fogalmaz. Több jobbikos politikus is beszélt már arról, hogy amit a kormány a CEU-val csinál, az elfogadhatatlan, még ha ebből a párton belül, például a már említett Toroczkai Lászlóval is voltak feszültségek.

A kormánysajtó is kapott az alkalmon, és előszedték a Jobbik 2014-es porgramjából azt a civilellenes és oroszbarát passzust, amellyel én is szembesítettem Vonát. „Véget vetünk a nemzetközi jogvédő szervezetek álságos tevékenységének. A kettősmércét alkalmazó, a rendőrséget, a rendvédelmi szerveket, az önkormányzatokat hátráltató, hamis színben feltüntető jogvédő szervezetek (TASZ, Helsinki Bizottság, Amnesty Int. stb.) ügynöki szervezetté nyilvánítását kezdeményezzük orosz minta alapján.” Melyik az igazi Jobbik, a 2014-es vagy a 2017-es? Ekkor került elő a középre húzódás adu ásza:

„Minden változik, az emberek és a közösségek is. Nem azt kell nézni, hogy a Jobbik honnét jön, hanem hogy merre tart.” Még egy visszakérdezésre pedig az volt a válasz, hogy az igazi Jobbik az, „ami most itt ül önnel szemben”.

A párt és Vona személyes eltávolodása a szélsőjobboldaltól azért még nem lezárt ügy. Arra a kérdésre, hogy szerinte Magyarország jobb hely-e a CEU és a 2014-ben még ellehetetleníteni kívánt civil szervezetek működésétől, nem igen volt a válasz, hanem az, hogy ezek a minden demokratikus társadalom működéséhez elengedhetetlennek tartott intézmények,

„okoznak vitákat, de mi nem ijedünk meg az értékrendi vitáktól. Nem kitiltani akarjuk vagy eltaposni a CEU-t, a TASZ-t, a Soros Györgyhöz köthető civil szervezeteket, hanem vállaljuk velük a nyilvános, értelmes vitát. Úgy gondoljuk, ezeket meg tudjuk nyerni.”

Tehát maradjon a CEU változatlanul a Nádor utcában?

„Engem nem zavar, ha vannak Magyarországon olyan közösségek, amelyek egészen mást gondolnak mint én, mert szerintem ez nem gyengébbé, hanem erősebbé tesz egy országot” – mondta, és ennek apropóján kérdeztem rá a vélemény- és szólásszabadság liberális elveire, és kaptam a már idézett „pontosan” választ. Ennek, és a középre húzódásnak a nyomatékosításához Vona még hozzátette, hogy

„a Jobbik kormányra kerülése sem származási, sem kulturális, sem vallási, sem bármilyen egyéb irányultságból fakadó ok miatt semmilyen hátrányt nem jelentene”.

Ez azt jelenti, hogy egy Jobbik-kormány alatt Allahról és Szűz Máriáról is lehetne bármilyen karikatúrát megjelentetni?

„Igen, de nem örülnék neki. Olyan országban szeretnék élni, ahol a szólásszabadságban megvan az az önmérséklet, hogy mások számára szent dologból nem űzünk gúnyt”

– hangzott a középre húzódó, a választói csoportok lehető legszélesebb köre által elfogadható válasz.