Hétéves EU büdzsé tárgyalások: a pénz minden

Az EU belülnézetből
2012 október 31., 09:43

A héten felizzottak a kedélyek az novemberi EU csúcson elvileg finiséhez érkező következő hét éves uniós költségvetés vitájában. Miután a soros elnökséget adó ciprusiak legfrissebb javaslattervezete kiszivárgott, 50 milliárd eurós megszorításra téve javaslatot, megindultak a licitek. S láss csodát a euroszkepticizmust tökélyre fejlesztő briteknél ezúttal akad még héjább tagállam. Svédország ugyanis a britek által követelt 100 milliárd helyett, 150 milliárd euróval csökkentené a 2014 és 2020 közöttre tervezett 1033 milliárd eurós közös kalapot.

Az tétek növekedését (vagy csökkentésének) azonban a számoknál jobban leírja svéd EU ügyi miniszter kijelentése, aki szerint a ciprusi javaslat alapján aligha lehetséges a megállapodás a büdzsé lezárására hivatott november 22-23-i brüsszeli csúcson. Birgitta Ohlsson érvelése szerint a javaslat az ötvenes évek büdzséit idézi, mely a kutatás-fejlesztésen és a határokon átnyúló infrastruktúra fejlesztésen spórol ahelyett, hogy a mezőgazdasági támogatások elavult rendszerét reformálná meg. Másrészt a lengyelek például több gazdaságélénkítési forrást követlenek.

Jelentős viszont az elégedett hangokat hallatók csoportja is: a franciák az agrártámogatások kevéssé drasztikus vágásának, a spanyolok a kohéziós pénzek szabad felhasználásának, németek meg önmagában annak örülnek, hogy az EB javaslatához képest megindult a végösszeg megnyirbálása.

A britek viszont mai nemzeti parlamenti EU büdzsé vitájuk után lendülhetnek csak igazán bele az alkudozásba, míg a belső tanácsi előkészítő tárgyalások a csúcs elé szintén ma folytatódnak.

Az EUrologus viszont még mindig csak azt tudja mondani, hogy azt a mennyiségű feladatot és felelősség ellátását amit a tagállamok az évtizedek során az EU-ra ruháztak egyre kevésbé lehet az egész európai gazdaság GDP-jének csekély 1 százalékából megoldani. Nem tudjuk nem leírni, az Európai Unió működtetésének fenntartása aránytalanságai ellenére sokkal hatékonyabb, mint bármelyik európai közigazgatási rendszer.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.