Az utca, ahol mindenki az ablakából nézhet focimeccset

futball
  • Budaörsön a Kolozsvári utcában éppen a harmadik focipálya épül.
  • Ez most nem olyan lesz, mint az előző kettő.
  • A lakók először meglepődtek, majd nem örültek neki.

"nem emlékszem az elmúlt négy évből olyan igényre, amikor valaki sportpályát, nemcsak futballpályát, hanem akár uszodát vagy atlétikai központot szeretett volna létrehozni, lettek volna diákok, akik azt használták volna, és a kormány nemet mondott volna egy ilyen igényre."

Mondta Orbán Viktor a Törökbálinti tanévnyitón. És nem a levegőbe beszélt, hiszen 2013-ban csak MLSZ-pályázatos focipályából  107 darabot adtak át, vagy építenek éppen az országban. Törökbálinttól nem mesze, Budaörsön a Kolozsvári utcában épül egy, ahol már van két szabadon használható focipálya.

Minek három focipálya egy utcába?

Mert volt rá lehetőség, mondta az alpolgármester, Török István. És sok sportegyesület van Budaörsön, tette még hozzá.

A most épülő harmadik pályára az MLSZ-nél lehetett pályázni. Ez egy 66x44 méteres műfüves pálya lesz. Körülbelül 65 millió forintba került, aminek hetven százaléka TAO-támogatás (Látványcsapatsportágakat támogató társasági adókedvezmény. Ebből a pénzből épül a felcsúti stadion is.), harmincat pedig az önkormányzat áll. A különbség nemcsak az lesz, hogy a korábbi két kispályán normál, öntözőrendszeres gyep van, hanem hogy ezeket bárki használhatja, míg az újat már kifejezetten utánpótlás-nevelésre szánják. Az üzemeltetés jogát a budaörsi Liver SC kapja meg, akik együtt pályáztak az önkormányzattal az MLSZ-nél.

focipalyak_Budaörs

 

Az utca lakói több dolog miatt sem boldogok

Egyrészt nem egyeztették velük, hogy szeretnének-e egy harmadik pályát az ablakuk alá, másrészt tartanak tőle, hogy ennyi focizó gyerek már megzavarja az utca nyugalmát. (A pálya a szemben lévő lakóháztól 13 méterre van.) És persze a lakók szerint lenne jobb helye is ennek a 65 millió forintnak. Szerintük költhették volna a foghíjas közvilágításra, a járdára vagy egyéb hiányosságra is.

Az alpolgármester elismerte, hogy nem volt idő konzultálni a lakókkal. Összesen kilenc napjuk volt a pályázat leadására. Volt korábban olyan terv is, hogy az üres területre templomot, felnőtt játszóteret, kutyafuttatót, veszélyeshulladék-lerakót építenek, sőt az utolsó előtti tervek szerint nem egy, hanem három focipályát építettek volna a kizárólag sport és rekreációs célokra felhasználható területre.  De végül pont a lakók nyugalma miatt ezt a tervet elvetették, és az új pálya mellett nem lesz lelátó és éjszakai világítás sem.  focipalya

A lakók szerint a történet lényege, hogy a szabad füves terület az önkormányzat szemét régóta szúrta. Mindenképpen szerettek volna telepíteni oda valamit. A területért felelős alpolgármester, Török István próbálta védeni a lakók érdekeit, végül ő vétózta meg, hogy három új pályát építsenek a területre. Ha az a terv valósul meg, akkor mostanra öt pályával büszkélkedhetett volna az utca.

Azóta az önkormányzat lakossági fórumon egyeztetett a lakókkal. Próbálták nyugtatni a kedélyeket, és megígérték, hogy a pálya nyitva tartásáról, a további kiszolgáló egységekről, öltözőről, zuhanyzóról és a világításról később egyeztetnek velük.

Ott jártunkkor még iskolaszünet volt. A két füves pályán nem játszott senki.

 

Legfrissebb videóink

Félnek a rendőröktől, de a jövőjüket még jobban féltik

Élesben néztük meg Párizsban, hogy néz ki közvetlen közelről a diáktüntetésnek indult, megélhetési tömegdemonstrációvá váló, a hírekbe a fosztogatások miatt bekerülő tiltakozási hullám. Miért vannak az utcán, mit szólnak az erőszakos jelenetekhez, hogyan reagálnak a rendőrök? Helyszíni videóriport.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, plankog, Kristóf Balázs, Vészi Sámuel, Sárdi Kristóf
video

Hogy került Lezsák Sándor neve az ügynökaktákba?

Mit jelent, hogy valakit hazafias alapon szerveztek be és, hogy találták ki ügynökök sokszor fura fedőneveit? Többek között erről beszélgettünk Szekér Nóra történésszel, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozik.

Botos Tamás, Zalavári Noémi
video

Puhatestűzés, Don Hatvanpuszta és ügynökakták a parlamentben

A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.

Vészi Sámuel, Zalavári Noémi
video

Kimész a domboldalra, kitermelsz magadnak vályogot, elkészíted az otthonod

Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.

444.hu
video

„Olyan hangot képviselek, amivel nem nagyon találkozni a tévében”

Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel, Kovács Bendegúz
video