71 éve törték át a frontot a szovjetek a Donnál

2014 január 11., szombat 3:41
4

1943. január 12-én kezdődött a Vörös Hadsereg ellentámadása a Don-kanyarban, majd napok alatt szinte teljesen megsemmisítette a megszálló magyar 2. hadsereget, amely kétszázezer katonából állt. Az áldozatok pontos számát ma sem lehet megállpítani. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba számáról is csak becsléseink vannak.

Az évfordulón országszerte tartanak megemlékezéseket. Szombaton Budapesten a Honvédelmi Minisztérium (HM) a budai Várban rendez megemlékezést. Hódmezővásárhelyen a Történelmi Vitézi Rend szervezésében a Belvárosi Katolikus Templomban gyertyagyújtással emlékeznek a Don-kanyarban elhunyt honvédekre. Baranya megye több településén is megemlékezéseket szervez a helyi Jobbik alapszervezete. Szombaton Siklóson, vasárnap Szentlőrincen és Szigetváron is Vida Dezső, a párt országgyűlési képviselőjelöltje mond beszédet.

Vasárnap Fejér megyében, Pákozdon, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság tart megemlékezést a doni katasztrófa évfordulója alkalmából. Beszédet mond és koszorút helyez el Vargha Tamás államtitkár. Hatvanban szentmisét tartanak a Szent Adalbert plébániatemplomban, majd az Őrszem szobornál főhajtással és gyertyagyújtással emlékeznek. Hétfőn Vas megyében, Szombathelyen a város önkormányzata, a Recski Szövetség nyugat-dunántúli szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye tart megemlékezést. A Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja mond beszédet. Felidézi személyes emlékeit Kazári József doni harcos.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szolnokon Hegmanné Nemes Sárának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának részvételével a város önkormányzata és a Szolnok Helyőrség a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület közreműködésével tart megemlékezést a doni ütközetben elesett hősök emlékére.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt