2005. május huszadikán egy louisianai nyugdíjas, Jerry Jackson horgászni készült a Grand Marais csatornában. A saras vízben egy test körvonalait vette észre. Nem sokkal korábban hallott arról, hogy a közelben elloptak egy próbababát, ezért arra gondolt, biztos azt látja a vízben. Aztán észrevette, hogy legyek szállnak a test körül.
A próbababák pedig nem vonzzák a legyeket.
Így került elő a 28 éves Loretta Lynn Chaisson Lewis holtteste. A következő négy évben pedig még hét meggyilkolt nőt találtak meg a környék mocsaraiban és csatornáiban.
Az áldozatok mind 17 és 30 év közöttiek voltak, és a testek általában olyan állapotban kerültek elő, hogy a halál okát már nem lehetett megállapítani. Amikor igen, akkor vagy megfulladtak, vagy elvágták a torkukat.
Az esetek mind egy Jennings nevű, tízezer lakosú kisvárosban történtek. A környéken arról beszéltek, sorozatgyilkos szedi áldozatait. A megoldáshoz viszont nem sikerült közelebb jutni. Néhány esetben történtek gyanúsítások, de ezek mind összeomlottak, a hatóságok lényegében semmivel sem tudtak előállni, pedig 2008-ban, a hetedik gyilkosság után különleges csoport is alakult az ügy megoldására. Amikor 2010-ben a New York Times cikket írt az esetről, még rejtélyes gyilkosságsorozatnak nevezték.
Mindez önmagában nem lenne feltétlenül szokatlan. Nem egyedülálló, hogy hasonló esetek örökre, de legalábbis évtizedekre megoldatlanok maradnak. Az ugyanakkor már érdekesebb, hogy egy tízezer fős városban, ahol majdnem mindenkit összekötnek szorosabb-lazább szálak mindenki mással, egy ilyen ügyben semmi se derüljön ki.
Idén februárban jelent meg Ethan Brown cikke az ügyről – az oknyomozó újságíró két éven keresztül kutatott a részletek után. És bár a gyilkost ő sem találta meg, az írásából kirajzolódó kép sokkal sötétebb annál, mint amilyennek korábban tűnt az ügy. Az áldozatok között túl sok a kapcsolat, a hatóságok pedig túl sokszor vétettek döntő jelentőségű “hibát” a nyomozás során, hogy a sorozatgyilkos-elmélet hihető legyen.
A rendkívül összetett és szerteágazó történet lényegét három pontban kíséreljük meg összefoglalni.
Az áldozatok mindegyike prostituált volt, ugyanazon az éjszakai körön belül dolgoztak. Mindannyian ismerték egymást, voltak közülük, akik együtt is laktak, sőt, rokonságban álltak egymással. Ezek a részletek korábban is ismertek voltak, van azonban, amit Brown cikke először hozott nyilvánosságra:
mind a nyolc nő rendőrségi besúgóként dolgozott, és rendszeresen jelentettek a helyi hatóságoknak az éjszakai életről, a kábítószer-kereskedelemről és az alvilág történéseiről.
Rádásul közülük többen is beszéltek a rendőrségnek a többi gyilkosságról, mielőtt áldozatokká váltak. (A sheriff hivatalosan nem erősítette meg ezt, mert azt mondta, az informátorok kilétét még halálukban sem lehet kiadni. A különleges csoport jelentése és az ismerősökkel folytatott beszélgetések alapján viszont így is kiderült, írja Brown.)
Miért volt szüksége a rendőrségnek egy ilyen kisvárosban ennyi beépített emberre? Jenningsben az alvilág kifejezetten erős, a hatóságok és a szervezett bűnözés együttműködésének pedig évtizedes hagyományai vannak. Louisiana egyébként is az egyik legkorruptabb amerikai állam, ennek a vidéknek pedig még ezen belül is különösen súlyos a helyzete. Jefferson Davis megyében (ahol Jennings fekszik) a kilencvenes évek óta húsz megoldatlan gyilkosság történt. A gyilkosságok felderítettségi aránya 7 százalék, miközben az országos átlag 64. Ráadásul esetek sora bizonyítja, hogy a helyi rendőrség a hetvenes évek óta részt vesz a drogkereskedelemben.
Az áldozatok rokonainak elmondása szerint többen is beszéltek haláluk előtt arról, hogy veszélyben vannak. Utaltak arra is, tudnak néhány dolgot a korábbi áldozatokról.
“Ez az egész már túl nagy, és túl sokat tudok. Jobb, ha ti nem tudtok semmit”
– mondta az egyik áldozat, Necole Gulliory, aki egy idő után az utcára is alig mert kimenni. Egy másik áldozat, Muggy Brown rokonai szerint halála előtt arról beszélt, hogy segíti a rendőrség munkáját a nyomozásban.
Mindez már önmagában is gyengíti az elméletet, hogy egy ismeretlen sorozatgyilkos vadászott volna a lányokra egy viszonylag kis közösségen (egy kisváros éjszakai életén) belül úgy, hogy közben folyamatosan együttműködtek a rendőrséggel. Ennél azonban közvetlenebb összefüggések is vannak.
Az összes áldozat kapcsolatban állt Jennings alvilágának meghatározó alakjával, Frankie Richard egykori olajfúrótorony-munkással, aki a történet egyik kulcsszereplője. Richard masszív drogos és alkoholista volt, aki emellett minden elképzelhető illegális tevékenységben utazik. A neve egyszer került összefüggésbe az egyik gyilkossággal – aztán jött az egész ügy egyik legelképesztőbb fordulata.
2007-ben a nyomozás akkori vezetőinek egyike, Warren Gary megvásárolt egy teherautót Connie Silertől, Richard egyik emberétől, amikor egy másik ügyben hallgatta ki. (Aztán rögtön el is adta a az autót.) Garyt ezért megbüntették, a rendőrség szerint nem volt etikus egy nyomozás szereplőjétől autót venni. Valójában azonban ennél sokkal többről volt szó. Ennek az autónak a társaságában látták utoljára Kristen Lopezt, az egyik áldozatot. A rendőrség azzal védekezett, hogy Gary nem tudott arról, milyen szerepe van a járműnek az ügyben. Ez aligha igaz. Jelentések szerint pontosan tudott erről, ahogy arról is, Connie Siler maga is szemtanú volt.
A rendőrség később elismerte, hibát követtek el az autó megvásárlásával és eladásával. Ez azonban semmit sem változtatott azon, hogy eltűnt egy olyan tárgyi bizonyíték, amihez fogható az egész nyomozás során egyetlen egy sem volt.
Hogy mi lett a következmény? Garyt nem sokkal később kinevezték a bizonyítékokat kezelő részleg élére.
És nem ez volt az egyetlen hasonló fordulat. Egy másik ügyben házkutatást tartottak Richardnál, fegyvereket, pénzt és ékszereket foglaltak le nála. Amikor aztán be kellett mutatni a bizonyítékokat, kiderült, négyezer dollár hiányzik a lefoglalt összeghez képest. Az ügy összeomlott. A leltárazást Warren Gary és Paula Guillory végezték – utóbbi detektív férje volt az, aki a teherautó-üzletet nyélbeütötte.
(Ennek tökéletes ellenpéldája Jesse Ewing veterán jenningsi rendőr esete, aki megelégelve a korrupciót és a tehetetlenséget, megpróbált fordítani az ügyön. Kapott egy fülest arról, hogy két elítéltnek a helyi börtönben értékes információi vannak. A két nő valóban mesélt részleteket a Lopez-gyilkosságról, szerintük Richard és egy embere ölték meg a nőt egy eldurvult veszekedés után. Ők meséltek a teherautóról is. Ewing felvette a beszélgetéseket, és a helyi hatóságokat kikerülve egy magánnyomozón keresztül egyenesen az FBI-nak akarta eljuttatni ezeket. A terv nem jött be, a szalagok visszakerültek a sherrif asztalára. A rendőrt hivatali visszaéléssel vádolták meg.)
2009-ben annyira elterjedt a szóbeszéd a városban arról, hogy a rendőrségnek valamilyen módon köze lehet a gyilkosságokhoz, hogy a hivatalban elrendelték, a nyomozás összes résztvevője DNS-tesztnek veti alá magát. Így akarták bizonyítani, hogy közülük senki sem lehet gyilkos. Ez azonban éppen a lényeget fedte el. Arra senki sem utalt, hogy közvetlenül a rendőrök soraiban lenne a tettes.
A harmadik kulcstényező, hogy a meggyilkolt nők legalább egyike nemcsak ennek a sorozatnak az eseteiről tudhatott. Hanem egy jenningsi rendőr súlyos ügyéről is.
2005-ben a rendőrség rajtaütött egy drogosok lakta házon (ami egyébként szintén Richardhoz volt köthető). Egy besúgótól kapták az információt, hogy a házban “illegális kábítószeres tevékenység” zajlik. Több egység nagy, közös akciója volt, le is rohanták az épületet. Odabent sötét volt, az egyik rendőr, Briggs Becton pedig szembetalálkozott Leonard Crochettel, egy lófarkas, 43 éves dílerrel. Felszólította, hogy tegye fel a kezét. Becton későbbi vallomása szerint Crochet ekkor “hirtelen mozdulatot tett az öve felé”, amiért azonnal lelőtte.
A vizsgálat később arra jutott, hogy se Crochetnél nem volt fegyver, se a házban nem voltak olyan eszközök, amiket fegyverként lehetett volna felhasználni. Bectont végül mégsem ítélték el, mert nem volt elég bizonyíték a gondatlanságból elkövetett emberölésre.
Amikor Ethan Brown, a cikk szerzője megszerezte az eset szemtanúinak listáját, hátborzongató kép rajzolódott ki. A szemtanúk között volt a harmadik áldozat, Kristen Lopez, a negyedik áldozat barátja, Alvin Lewis és Harvey Burleigh, egy férfi, aki maga is nyomozott a lányok ügyében, majd halálra késelték otthonában. Az ő ügye is felderítetlen maradt.
A szemtanúk halála visszatérő elem az ügyben. Amikor a hatodik áldozat holttestét megtalálták a fák között, egy Russel Carrier nevű férfi jelentette, hogy látta Richard három emberét az erődből kifelé ment. Carriert később elütötte a vonat. A hatóságok nem találtak magyarázatot, miért került a sínekre.
Akármelyik szálat kövejtük, az ügyben újra és újra előkerül Frankie Richard neve. A cikk szerzője a nyomozás közben viszont azt tapasztalta, a férfi mindig készséges volt vele, kifejezetten szívesen mesélt az ügyről, előadta saját elméleteit, és jellemzően magabiztosnak tűnt.
“Volt bennünk valami közös”
- mesélte a meggyilkolt nőkről.
“Amikor életünk mélypontján voltunk, és senki sem törődött velünk, akkor mi törődtünk egymással. Ez sokat jelent nekem. Ezek a lányok a barátaim voltak, bármilyen kibaszottul szar is volt az életem. És én is a barátjuk voltak, bármilyen kibaszottul szar volt az ő életük.”
Természetesen nemcsak a cikk olvasói tudják róla pontosan, hogy ő a helyi alvilág kulcsszereplője, hanem a rendőrség is. Ez akkor vált teljesen érthetővé, amikor kiderült, Richard maga is besúgó, aki rendszeresen beszámol a hatóságoknak. A rendőrök pedig ilyenkor elég elnézőek tudnak lenni. Az FBI adatai szerint például 2011-ben összesen 5658 bűncselekményt néztek el különböző informátoroknak. Maga Richard természetesen tagadja ezt.
Az együttműködésnek ez a formája tehát nem ritka. Összevetve azonban azzal, hogy milyen segítséget kapott a rendőrségtől a nyomozás során, a kép már sokkal sötétebb. És mindez lehet ugyan véletlenek összjátéka is, de egy másik rendőrségi irat szerint nem sokkal azután, hogy tisztázódott a neve a Lopez-ügyben, megerőszakolt egy nőt, akinek azt mondta:
Ha bárkinek elmondod, te kurva, úgy végzed, mint a többiek.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.